District 3. - have a nice day...

- Tanner, kelj fel- morgok a srácra, aki ma is úgy alszik, mintha fejbevágták volna. Látjátok, ez a baj a zsenikkel. Abszolút nem törődnek a külvilág behatásával. Felőle ugyan bombát robbanthatnának a feje mellett, és... Ja nem. Ő arra rejszol. Jóságos ég.
- Tanner, kelj már fel - mondom ötödszörre. Begördültünk a kapitóliumba, még pontosan 10 perc és megérkezünk. Ez meg itt szunyál.
Lucy közben benéz a szobába, hogy mi a franc van már, ő már begyűjtötte a többieket, ott állt mögötte a macsó srác meg a kis szőke hősszerelmes polgármesterlány is. Meg gondolom Niessa is ott tobzódik, de lehet ő már az ablakban veri a nyálát arra, hogy kit nyírhat ki végre.
- Pihenjél már, Lucy - mondom unottan, majd elveszek egy kancsó vizet az éjjeliszekrényről, és Tanner pofájába öntöm. Tanner felugrik, de nem tűnik meglepettnek. Minden évben ezt játsszuk, és valószínűleg baromira megszokta, semmi újdonság nincsen ebben. Pisis versenyző korában is csak így tudtam kiverni az ágyból.
- Ott vagyunk? - kérdezi Tanner rezignáltan, és karbatett kézzel megvárom, míg átveszi a vizes cuccát. Tanner nagyon hülye, Lucy és Allison döbbenten, tágra nyílt szemmel nézi, ahogy villant az alsógatyájával, a Matt fiú pedig elfojt egy vigyort.
- Nézd mami, a bácsi alsónadrágban van! - .... pont ez hiányzott.
- Lucy, vidd már ki a gyerekedet. - forgatom a szememet - még a végén megáll a fejlődésben Tanner csupasz fenekétől.
- Nem is csupasz a fenekem - vitatkozik Tanner, amíg becsatolja a nadrágját. - Te mindig túlzol.
- Na ne nekem osztogass erkölcsi tanácsokat - fogy el a türelmem - mindjárt ott vagyunk. Kifelé, még mielőtt valami Avox jön, hogy kitereljen minket.
Mikor kiérünk a középső vagonba, ahol az összes utazó felsorakozik körzetek szerint, láthatom, hogy egész jók vagyunk. Mondhattok bármit, de a szigor igenis jót tesz. Szépen sorba állunk, a két elsőbálozó elől, Tanner és Niessa mögöttük, mi meg leghátul. Természetesen a kiskölyökkel.
Megérkezik a ceremóniamesterünk is, az a zöld kakadu, akinek tutira nem jegyzem meg a nevét, nemhogy kimondjam, és kifejezi elragadtatását azért, hogy hogy össze van szedve a kis csapatunk. Nem tudom, mire veri magát, én minden évben összeszedem a "kis csapatunk"-at.
Odabiccentek Thomasnak a Nyolcadikosok között. Gondterheltnek tűnik, mindenesetre remélem, nem forgat semmi hülyeséget a fejében. Odaát elég pocsék a hangulat, már-már vidámaknak tűnünk mellettük. A kissrác pityereg, a vörös lány olyan fejet vág, mint aki az egész vonatot le tudná mészárolni egy kiskanállal, Octavia meg Thomas pedig szótlanul mered maga elé.
Éles kontrasztot alkot velük az én mentoráltaim hozzáállása. A Matt fiú hülye vigyora, a polgármesterlány elkényeztetett feje, Tanner idióta, bamba szelidsége, és Niessa vicsorgásra hasonlító vigyora. Hogy Lucyról meg jómagamról ne is beszéljek.
Lassan mindenki felsorakozik a vagonban, ahogy lassan begördülünk a peronra.
Minden évben ugyanaz. Színes, neurotikusan őrjöngő kapitóliumiak dobognak a peronon, konfettiket, és virágesőt szórnak ránk, hogy a gyöngyökről, drágakövekről ne is beszéljünk. Természetesen észreveszem az apró gyémántokat, amiket az én visszatérő "rajongóim" hajigálnak. Látom, ahogy az első körzetes kislány szeme tágra nyílik, hogy a fáradságos munkával megtermelt drágaköveket ilyen pazarlásban látja. Hát na. A kapitólium sosem a mértéktartásáról volt híres.
A vonat megáll. A kiválasztottjaink feszülten összenéznek, és körzetek szerint leszállnak a vonatról.
A zaj idén is fülsiketítő, és roppant idegesítő. A peronon is külön bokszok várnak, minden körzethez megfelelő. A második körzeté például művészi márványfaragványokkal ékesített, a nyolcadiké gyönyörűen szőtt kelmékkel felaggatva, a mienk például fémzínű, hűvös, és apró izzók díszítik.
- Annyira eredeti - jegyzem meg, az ujjam közé fogva egy parányi égőt, ami véletlenül a kezemben is marad - Hopp, eltört...
Lucy rosszallóan néz rám, de még mielőtt bármit is mondhatna, megpillantjuk az ereje teljében lévő Snow elnököt, az oldalán pedig egy nagyon bájos kis szépség áll, sugárzó mosollyal.
- Ez kicsoda? A legújabb nője? - súgom oda a töbieknek. Lucy reakcióját megint nem teszem zsebre...

Miközben az állomáson ácsorgunk, elgondolkozom azon, hogy talán nehezebb lesz a következő pár napot túlélni ezekkel az emberekkel, mint a viadalt. Az sem biztos, hogy eljutok a viadalig. Lehet, hogy Niessa fogja magát és álmomban leszúr. Simán el tudnám képzelni róla. Amikor rám néz, olyan gyilkos pillantásokkal mér végig, hogy borsózni kezd tőle a hátam. Őszintén remélem, hogy az arénában ő lesz az első ember, aki meghal. Mondjuk erre nem sok esélyt látok, de hát... Soha ne hagyjon el a remény, nem igaz?! Ami pedig a többieket illeti... Tannerrel semmi bajom. Mondjuk számomra érthetetlen, hogy ő ilyen zseniféle, de néha komolyan úgy tűnik, hogy egy 10 éves gyerek okosabb nála. Azonban inkább nem vonom kétségbe a tudását, mert mégis csak Betee Franzen fia, akinek nagy szerepe volt a 24 évvel ezelőtti lázadásba. A másik kiválasztott, Matt... van valami, ami megijeszt abban a mosolyban, ami állandóan kiül az arcára. Mentorok. Lucy normálisnak tűnik, habár ott van nála egy gyerek. Egy gyerek. Felfogni ugyan nem tudom, hogy mit keres itt, és tuti nem én vagyok a hülye. A másik mentorról egyelőre nem alkotok véleményt, mert még nem jöttem rá hogy az a fajta ember, akinek soha semmi nem tetszik, vagy egy szadista. Esetleg mindkettő. Mondjuk kifejezetten tetszett a reggeli akciója amikor Tannerre öntött egy kancsó vizet.
Megáll a vonat és már indulnak is lefelé az első körzetes kiválasztottak. Megpillantom Kitanát, a kislányt, akivel a feketepiacon találkoztunk, aki annyira emlékeztet a régi önmagamra. Veszek egy mély lélegzetet és elnézek másfelé. Leszáll a második körzet is, többek között Megan. Majd mi is. Már jártam a kapitólimban, láttam az épületeket, az embereket. Azonban mégis felfordul a gyomrom, ahogy ezeken a pink hajú embereken nézek végig. Azért ünnepelnek, azért dobálnak virágokat, drágaköveket mert mi megyünk meghalni. Mindezek ellenére megemelem a fejem és úgy követem Maxwellt, aki puszikat dobál a kapitóliumiaknak. Hát nem túl férfias megnyilvánulás de végülis ő tudja...
Megérkezünk a harmadik körzet boxjába. Nekidőlök az oldalának és unottan sóhajtok. Semmi kedvem itt álldogálni. Jelenleg bárhol szívesebben lennék, mint itt. Ja, persze kivéve az Arénát. Dominic persze egyből elvicceli a dolgokat és Lucy nem is kíméli. Én csak a szemöldökömet vonom fel amint őket nézem. Mondjuk akár igazság is lehet abban amit Dominic mondott, de hogy őszinte legyek nem igazán izgat Snow elnök szerelmi élete. Idővel megérkezik az összes körzet mire Snow belefog az üdvözlő szövegébe. Na és igen... ez sem izgat különösebben. Úgyis tudom, hogy miről szól, így mindaddig, míg be nem fejezi, próbálom elfoglalni magam valamivel, természetesen sikertelenül. Aztán mikor az utolsó szavakat mondja, felkapom a fejemet.
- Na, akkor megmutatom azt, hogy hol fogtok lakni. - Ujjong Maxwell, majd elindul, mi pedig követjük. Felliftezünk a harmadik emeletre. Amint kilépünk a liftből egy hatalmas helyiség tárul a szemünk elé tele modern és gyönyörű bútorokkal.
- Ez lenne a nappali. -Sipítja az idegesítő kapitóliumi akcentusával.
- Na ne mondd. - Forgatom a szemem. Ő úgy csinál mintha meg sem hallaná és megy tovább.
- Hát nem elbűvölő helyiség? Egyszerűen fantasztikus. - Mondja, majd átmegy a nappalin egyenesen az étkezőhöz. - Ohh és ahogy látom már meg is érkezett a reggelink. Együnk! - Jelenti ki, majd leül az asztalhoz és várakozóan néz ránk.

Oké, mindig is utáltam a kapitóliumit, meg minden így nem is akartam nagy felhajtást csapni, csak szépen le akartam szállni a vonatról és kész. Persze Dom ezt is megakadályozta, mivel reggel engem - szerencsétlent - sikerült elkapni azzal, hogy kerítsek elő mindenkit, amíg ő felébreszti Tennert. Én ezt a feladatot kerek 10 perc alatt megoldottam, bár hozzá tartozik az igazséghoz, hogy csak a kiválasztottakkal kellett foglalkoznom, mivel Niessa már készenlétben állt, és amikor benyitottam egy konyhakéssel vágta darabokra az ellenfeleik képeit. Komolyan ez a nő enyhén agykárosult, na de mindegy is.
Amikor már nem bírtam tovább idegekkel, benyitottam Tenner szobájába, hogy szóljak Domnak, már készen vagyok. Amikor végre beláttam, az a furcsa látvány tárult a szeme elé, hogy a drága exmentorom egy kancsó vizet önt Tenner arcába, aki egyből felugrott. Ezt követően ott álldogált egy szál alsógatyában.
Komolyan, én néha ésszel nem tudod felfogni ezt az embert, állítólag egy zseni. Bár tudjuk, hogy mit mondanak a zsenikről, azt, hogy egy hajszál választja el őket az őrültektől, de így belegondolva… á mindegy, inkább nem gondolkoztam tovább a dolgokon, inkább megfogtam Sophie kezét, és kihúztam a szobából, majd mindenkit az ajtóhoz tereltem, mondván, hogy mindjárt leszállunk. Persze a rendezés feladata idén is Domra szakadt, aki tökéletesen ura volt a helyzetnek. Ilyenkor, néha el tudom hinni, hogy Dom egész normális is tud lenni, de ezt a látszatot mindig összerombolja a megjegyzéseivel illetve tetteivel. Először összetör egy izzót a nekünk előkészített kocsin, vagyis inkább kabinon… Ekkor még csak csúnyán nézek rá, de amikor Snow elnökre néz, és megjegyzi, ami megjegyez már nem bírom türtőztetni magam. Túl sokáig viseltem el a beszólásait, és most viszonylag egyen rangú felek vagyunk, így amikor már egy kapitóliumi sem lát minket - a kiválasztottak miatt fontos a jó imázs - lekeverek neki egy jó nagyot.
- Ha meg kérhetlek ezeket a „poénos” beszólásokat tartogasd a viadal végére, egyébként, ha annyira érdekel, szerintem az Cecily Snow, az elnök lánya - mondom neki tárgyilagosan, mert komolyan mondom, nagyon fel tud húzni az ilyen beszólásaival.
Mit érdekli őt az a paraszt, mi jobban tesszük, ha meghúzzuk magunkat, mert a végén még lázadónak kiáltanak ki minket, már csak a körzetünk miatt is. Bár, most hogy itt van Thomas Malloy és a testvére talán minket, csak másodszor kiáltanak ki lázadónak.
A „felvonulás” szokásosan unalmas, a kapitóliumi emberek őrjöngenek, és ünnepelnek minket, mintha hősök lennénk, pedig nem vagyunk másik, mint áldozatok, szerintem. Aztán amikor megérkezünk, a ceremónia mester elkezd helység bemutatót tartani. Ahogy látom, nem csak én nem bírom már, mert Ally is lerendezni, de nem eléggé, mert folytatja.
- Szerintem ezt mi is tudjuk - szólalok meg kedvesem. - A jelenlévő hat személyből négyen már jártak itt, így szerintem el igazodunk, vagy ha nem akkor megtaláljuk, de most megkérhetlek arra, hogy… nem tudom miként fogalmazzak, nos… menj el, mert lenne egy kis olyan megbeszélni valónk, ami kiválasztottakra és mentorokra tartozik - ajánlom fel kedvesen, hogy végre hagyja már el a helységet, mert elegem van belőle, de nagyon.
szerencsére nem sértődik meg, sőt, ahogy látom rajta, örül, hogy távol lehet kis csapatunktól.
- Hála az égnek elment - sóhajtok fel, amikor becsukom ögöte az ejtót

Lucytól kapok egy sallert. Egy pillanatra mindenki ránk néz, főleg a mentoráltjaink.
Megtapogatom az arcomat, és cinikus mosolyra húzódik a szám.
- Nos, gyerekek. Első lecke. Az Arénában ez bizony kevés lesz- pontozom le Lucy megmozdulását - ha már ennyi energiád van, akkor legalább valami pengével csináld ugyanezt. Megértettük egymást? - fejezem be a kis rögtönzött oktatást, amit a két elsőbálozóm türelmesen végighallgat, de a másik kettő... Mintha csak a falnak beszélnék. - Amúgy meg nem értem, hogy lehet ennek az ocsmány pofájú embernek ilyen dögös lánya. - tréfálkozom cinikusan.
A fiú - Matt - Egyszer csak elsápad. Kerekre tágul a szeme, és már épp hálát adnék, hogy leolvadt a mosoly az arcáról, amikor eliramodik, a nyaka közé szedi a lábát, és két ugrással ott terem a nyolcadik körzet boxánál. Felkapom a fejem, kit ismerhet ez ott?
A Malloy lányhoz megy oda, föllökve a picsogó kissrácot. Kisebb jelenetnek lehet egész PAnem szemtanúja, jól látszik a kivetítőkön, hogy minden kamera Mattre szegeződik. Nem tetszik ez nekem.
A szállásunkon, miután Lucy kitessékelte a kakadut, bezárom az ajtót, és hanyagul karba tett kézzel megállok előtte.
- Akkor kezdjük a fiatalúrral. Mi is volt ez az egész?
Most nem ismer a hangom sem tréfát. Lucy már nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de nem tűröm most az ellentmondást. - Ne most. Az ő verzióját akarom hallani. Mert tőled - bökök Allisonra - Tudom, mire számítsak. És Tannertől is, és Niessától is. De tőled, kedves... - a kivetítőre nézek, ahova ki vannak írva a versenyzők nevei - Kedves Matt Gottlieb, tőled fogalmam nincs, mire számítsak. És ettől nagyon hisztériás leszek. És ha én hisztériás leszek, az neked semmiképp nem jelent semmi jót. Úgyhogy most azonnal kiböksz mindent és őszinte leszel velem. Szóval...?
A fiú hallgat. Leszegi a fejét, és csak az isten tudja, mire gondol, pedig örülnék, ha én is tudhatnám. Most bezzeg nem vigyorog.
- Jó. - mondom végül, elfogyott a türelmem. Lucy némán néz rám, nem tudja, mire akarok kilyukadni, allison pedig a legtávolabbi székre húzódik. - Akkor én mondom el a játékszabályokat. Először is. Nem akarom még csak kiszimatolni se, hogy valamelyikőtök szerelmest játszik az Arénában valamelyik másik kiválasztottal. Elcsépelt. Pocsék. Béna. Az ilyesmi már senkit nem érdekel, és ti lesztek az elsők, akiket a játékmesterek kicsinálnak. A 100. évfordulón vagyunk. Semmi ilyesmit nem fognak eltűrni. Lázadás gyanús. Megértetted?
A fiú rámnéz, végre egyszer valami új érzelmet látok a tekintetében: lobog benne a tűzszemű harag.
- Másodszor. Nem rossz a Malloy lány, de azt ajánlom, Malloyékat kerüld el, jó messzire. Semmi értelme, hogy azzal a lánnyal kezdj. Magadat sodrod veszélybe, értetted? Nekik már sok van a rovásukon. Ők tuti nem mennek haza élve. - Jó, most hazudtam, mert valószínűleg Thomas igen, de a kiscsajt tuti hidegre teszik. - Hagyd őket békén. mondtam már. Na és te - bökök Allisonra- Döntsd el, hogy végigvigyük -e a Bass fiús sztorit, mert fölöslegesen nem fogok szenvedni semmivel. Most döntsd el.
Néma csönd van, azt is lehetne hallani, ha egy szappanbuborék kidurran. Egyikük se akar, vagy nem mer megszólalni, jól láthatóan még emésztik a hallottakat.
- Semmi szükségetek szövetségre. Csak egy maradhat, úgyhogy egyedül kell megbirkóznotok vele. Szóval akkor első feladat, döntsétek el, mit akartok. Gottlieb, te pedig fejezd be a nyáladzást, és a szemed levedd a nyolcadik körzetről. Megértettük egymást...?

Miután mindenki leült az asztalhoz úgy döntök, én is csatlakozom. Dominic nem szépítget, egyből a tárgyra tér. Én az asztalra könyökölök és a közepén lévő gyümölcsöstálból kilógó szőlőből letépek, egy szemet majd megeszem. Dominic, Mattet kezdi cs*szegetni és kivallatja. Mondjuk ez érthető a történtek után, de azért nem nagyon lennék a srác helyében. Aztán Dominic Sarcher tekintete rám téved és közli, hogy tudja mit vár tőlem. Na, ez új. Képzelem mit vár. Hogy az arénában azért fogok nyavalyogni, mert letört a körmöm. Biztos vagyok benne, hogy így van.
[color=#8B00B8]- Valóban? - vonom fel a szemöldököm. [color=#8B00B8]- Na és mit vár tőlem? - vigyorodok el.
Miután alapos fejmosást ad Mattnek, én jövök. Megkér, hogy döntsem el, mi legyen Stevennel. Nem… nem is megkér, inkább rám parancsol. Megfordul a fejembe, hogy nincs szükségem Sarcher segítségére ahhoz, hogy felhívjam magra a figyelmet, de szinte azonnal elvetem az ötletet. Most nem hagyhatom, hogy hülyeséget mondjak, amikor az életem múlik rajta. Kénytelen leszek elfogadni a mentoraim segítségét, akár tetszik akár nem. És amúgy is jobban járnék, ha inkább arra hajtanék, hogy Dominic kedvenc kis mentorálta legyek, mint az ellensége. Nekem szükségem van azokra a cuccokra, amik megmenthetik az életemet. Nem válaszolok, inkább leszakítok egy újabb szemet a szőlőről. Nem vagyok éhes, egyszerűen nem tudok enni. A vonaton sem ettem valami sokat, de most egyszerűen úgy érzem, hogyha egy falat húst vagy süteményt legyömöszölnék a torkomon, azonnal kihánynám.
Dominic közli, hogy nem kell nekünk szövetséges. Igazából nem gondoltam bele abba, hogy mit fogok csinálni az arénában, de én kifejezetten értékelném, ha lenne egy szövetségesem. Kihasználnám, majd álmában megölném. Vagy lelépnék és hagynám, hogy más ölje meg helyettem. De igazából mindegy, nem fogom ezt megjegyezni. Az arénában úgyis azt csinálok, amit akarok. Matt bólint, majd nekiáll elmesélni az ő kis történetét. Miután végez, csönd ereszkedik az egész asztalra, mire én hangosan felsóhajtok.
- Tudod... ez szívás. - Nézek Mattre. Tényleg az. Ráadásul nem lehet túl kellemes hogy az Exeddel - akit még mindig szeretsz - kell megküzdened. A márványpadlón megcsikordul egy szék. Niessé. Feláll az asztaltól, majd elvesz egy zsömlét.
- Nos, értékelem, hogy ezt mind hallhattam, de jobbnak látom, ha minél előbb távozok, mielőtt a kis szöszi is belekezd az ő történetébe. Épp elég volt nekem Gottlieb nyáladzása. – Jelenti, be majd a zsömlével a kezében távozik az asztaltól és az egyik szobába sétál. Én a homlokomat kezdem ráncolni, hogy érzékeltessem, hogy mennyire idiótának tartom a csajt, majd veszek egy levegőt és Dominicra szegezem a tekintetem.
- Ami engem illet... - kezdek bele - értékelném, hogyha a nevemen szólítana, mert az hogy "te" ne igazán tetszik. - mondom, majd pillanatnyi szüntet tartok. - Sőt tudja mit? Még a Woodrow is megteszi. - Adom meg magam végül. Ugyan utálom, ha a vezetéknevemen szólítanak, mert arról mindig eszembe jut az apám, de most kivételt teszek. A jelenlegi nevemtől még ez is jobb.
- Ami pedig Stevent illeti...nem azért vagyok itt, mert rivaldafénybe akarok kerülni. Természetesen végig akarom csinálni, és ha rajtam múlik végig is fogom. - Jelentem ki. Látni akarom Stevent. Annyira szeretném. Csak... csak hogy megbizonyosodjak róla hogy mégél-e.
- Szóval? – Hajolok előre az asztalon. – Mi a terv Mr. Sarcher? – kérdezem gúnyosan.

A srác története nem túl meggyőző,de sokkal jobban hangzik, mint az amire gyanakodtam. Legalább gondja lesz arra, hogy kinyírja a Malloy lányt, bár nem vitás, hogy azzal Thomas haragját vonja magára... Ehh, a franc essen a világba, hogy ilyen szövevényes kapcsolatrendszerű kiválasztottakat vágtak idén hozzánk. Lehet le kéne beszélnem arról, hogy életcélja legyen kinyírni a lányt... tuti nem élné túl Thomas haragját.
Egy darabig gondolkodom, majd a fiú szemébe nézek.
- Ezt még megbeszéljük, fiam. - szögezem le. - Bár ennél már jobb sztorit is hallottam. - mormogom. Lucy nem szól semmit, a borzalom látszik az arcán, beszopta volna ezt a hülye mesét? Még az is meglehet. Nem értem én a nőket.
ott van Niessa is, aki magához veszi a zabálnivalót, és lelép. Persze messzire nem mehet, mert itt szigorú szabályzat van a napirendről... Nem mintha ez Niessát valaha is érdekelte volna, de mindegy, legalább csinálhatna úgy.
Aztán idepofátlankodik a kis szőke is. Nem bírom ezt a típust, azt hiszik, minél bunkóbbak, annál menőbbek, hát baromira nem. Az ilyenek számomra Taigetosz-pozitivak. Kioktat, hogy szólítsam a nevén. Hát oda ne rohanjak, hogy így adunk az etikettre! Remélem az Arénában is eljátssza majd. Majd gúnyosan hozzám hajol, hogy megkérdezze, mi a terv. hát remélem sosem lesz lányom, mert biztos, hogy felképelném.
már nyitnám a számat, hogy mondjak valamit, de egyszer csak Steven Bass neve üti meg a fülemet. Méghozzá a hülye Nero hangja mondja. Ez semmi jót nem jelent. Mindannyian egyszerre hallgatunk el, és kezdjük hegyezni a fülünket.
A polgármester lány felpattan, és kisiet az erkélyre, majd Matthew is követi. Amikor már vagy öt perce nem térnek vissza, Lucy fejcsóválva utánuk megy, és komótosan én is átbattyogok az erkélyre.
Minden arcon döbbenet, minden kiválasztott az erkélyükön lóg. A Woodrow lány arcára konkrétan ráfagyott a csend, szeme tágra nyílik, mint aki maga sem tudja eldönteni, hogy mosolyogjon, vagy sírjon.
- Mi a... - kezdem, aztán meglátom Nerot, meg a második körzetes Bass fiút, ahogy talkshowz-nak. Vagyis igazából Nero talkshow-zik , a fiú pedig csöndben van. Elég cudarul néz ki, mint aki évek óta nem aludt, és még össze is verték mellé. Nem egy szívmelengető látvány. De ami a legelrettentőbb, az az arca. Az a kifejezéstelen, semmilyen arckifejezés, amit a fiú vág. Borzongató, semmi élet és érzelem nem látszódik az arcán.
Kihirdetik a kapitólium " végtelen jóságát" hogy megkímélik a kissrác életét (egyelőre.) Heh. Jó vicc.
A kissrác csak egy mondatot szól, azt is minek. A szőke mellettem még jobban lesápad, és Matt meg Lucy is megütközik. Azt hiszem, nem pont erre számítottunk...

/majd a lakórészleghez folytassuk, jó?:/