A vonat vége

A vonat legvégébe szintén nem tanácsos eljárkálni. Itt már nincs sok kiválasztott, és nem papolnak neked az illemről a kísérők. Itt csak a vonat legvégébe állsz, és nézed ahogy a táj egyre messzebb megy... Ahogy te távolodsz el tőle.

Máris úgy érzem magam, mint egy vásári majom, pedig még csak a vonatnál tartunk. Mi lesz velem a felvonuláson? Az interjúknál? Jézus jobb, ha bele sem gondolok. Rühellem, ha öltöztetős babának néznek. És akkor a mentorról ne is beszéljünk két ronda mamlaszmalac, és Dolores… oh, a drága jó Dolores! Azon sem csodálkoznék, hogy ha az agya is rózsaszín. Tehát egy csapat hülyével vagyok összezárva. Micsoda öröm! Mindjárt csillagok is hullnak az égből, hogy fényükkel elárasszák a világot!
De először nézzük meg kikel kell élet-halál harcot vívnom. Tehát rögtön itt az Elsők körzet. Két hihetetlenül fiatal kiválasztott… Bravó! Kettő 12 éves. Hogy lehetnek ilyen… áh, nem is tudok megfelelő szót a kapitoliumra. Dolores éppen azon ujjong, hogy micsoda kis édesek, legszívesebben hozzá vágnék valamit. Nem tűnek, kis gyilkosoknak persze ezt sosem lehet tudni.
Következik a második körzet. Megan Bass, olyan kis babalány… de honnan ilyen ismerős a név? Kiderül a lány testvérét akarják kivégezni, miután összevert valami kapitoliumit. Csak azt tudom mondani: a szerelem a leghalálosabb méreg. A fiú nem érdemel sok figyelmet, szerintem már a bőségszarunál elpatkol.
Akkor harmadik körzet. Meglepetés! Egy önként jelentkező kiscsaj… gondolom szegény erős feltűnési viszketegségben szenved… Nem a szerelméért megy be mert látni akarja… csak ismételni tudnám ön magam. Ennyire hülyék lennének az emberek? A fiú megint csak olyan, akire nem pazarol időt az ember, bár sokszor lehet, hogy ez elég nagy hiba.
Nézzük csak kedves halászainkat! Szőke, magas, karcsú… szegény, olyan ártatlannak tűnik, ahogy ott áll. Akár csak egy fehér virág… Oké a fiúk ebben az évben ennyire satnya fiúkat sikerült ki sorsolni? Hát ez valami borzalom, még egy olyan kiválasztott, akire időt se kel pazarolni.
Ötödik körzet, egy kedves kislány, meg egy fiú nem egy nagy meglepetés, igazából egy két napot sem adnék nekik az arénában.
Most jövünk mi. Nerys, az a kétségbeeset arcért még mindig meg szakad a szívem. Valahogy sikerül a kapitoliumnak mindig a legjobban időzítenie. Pedig minden olyan tökéletes volt, talán éppen túl tökéletes. Kellet valaminek történni ami mind ezt tönkre teszi, tessék itt a viadal! Tökéletes… A fiú kiválasztottat –annak ellenére, hogy körzetben lakunk- csak látásból ismertem. Érdekes módon nem úgy tűnt mint akit kicsikét is érdekel a dolog.
Hetedik körzet, nem igazán fordítottam figyelmet a körzetre. A lány nem tűnt valami magabiztosnak, Jaj és az a szegény öreg bácsi… hogy képesek ilyenre?
Elérkeztünk a nyolcadik körzethez. Thomas a „Fekete győztes” néven elhíresült nyertes. És Masha… oké ez valami kínzás akar lenni? Ha még élne az anyukám most éppen zokogna. Nem is kicsit, hiszen a testvérének a gyerekeit sorsolták kis. Miért bántják ezt a családot? Nem volt még elég? Emlékszem mennyit nyúztok egymást kis korunkban, sokszor átjöttek hozzánk, míg Thomas bácsi –anya testvére- életben volt. De aztán kivégezték. Élőadásban közvetítték, kötelező volt végig nézni, így mutatták, meg hogy jár az aki a kapitoliummal packázik. Azóta nem láttam őket. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon… nem sírhatok most nem. Elég volt ebből, ez a nap már túl sok volt nekem. Mit sem törődve azzal, hogy mindenki engem bámul kirohanok a teremből. Olyan jól esik futni, mintha néhány percre kitörölhetném az ezer gondolatot, ami a fejemben cikázik. Szerettem volna vissza tekerni az időt… csak még egy kicsit had merengjek el a családi ház gondtalanságába. Had legyek még gyerek, aki csak játszadozik. Csak most vettem észre, hogy már egészen a vont végében járok, ahol elvileg tilos tartózkodni, de hát ki tartja be ezeket a szabályokat?
Aszta, de jó már zokogok! Haha pedig én mondtam, hogy én nem fogok sírni. Miért is tenném? Elég sok esélyem van megnyerni a viadalt. De akkor is ez túl sok volt egy napba bele sűrítve. Ekkor lépéseket hallok, jaj de jó! Vagy békeőrök, vagy egy kiválasztott, aki egy elesett nádszál kisasszonynak fog nézni! Juhú! Gyorsan letöröltem az arcomat. Egy ideig még gondolkoztam meg forduljak-e, de végül a kíváncsiság győzött. Ah a harmadik körzetes kislány.
- Itt tilos lenne tartózkodnod, de gondolom, mimnél hamarabb a kis szerelmed karjaiban szeretnél csücsülni a börtönben. – nem tudom, miért vagyok ilyen durva ezzel a szegény kislánnyal. De valakin muszáj kitöltenem a haragomat. Dühös vagyok, a kapitoliumra, a többi kiválasztottra, ha arra kel gondolnom, hogy őket meg kell majd ölnöm. Sőt az egész világra dühös vagyok.

Miután vége van a vetítésnek minden kiválasztott szétszéled. Maxwell a sarokban áll. Minden harmadik körzetben lévőnek oda kellene hozzá mennie hogy aztán együtt mennyünk a fülkénkbe. Azonban nekem semmi kedvem oda menni. Majd megnézem később. Most inkább sétálnék egyet a vonaton. A kiválasztottak között elvegyülök hogy Maxwell ne lássa hogy elmegyek. Hamarosan ki is jutok és határozott léptekkel haladok előre. Szándékosan nem nézek a kiválasztottakra. Nincsen kedvem meglátni az ismerős arcokat. Még nem állok rá készen hogy szembenézzek az ellenségeimmel. Lassan sétálok végig a vonaton. Néha meglátok egykét Avoxot de mit sem törődve velük csak előre sétálok. Mit fogok én csinálni? Na vegyük végig. Először is a kapitóliumba érek ahol ki fognak csinosítani habár elképzelésem sincs mit akarnak majd még velem csinálni. Aztán…aztán jönnek majd az interjúk. Hogy őszinte legyek még fogalmam sincs mit fogok ott mondani de elképzelésem már van. Minden esetre biztosan lesz beleszólásuk a mentoraimnak is. A mentoraim. Na vajon milyen stratégát találnak majd ki nekem? Na nem mintha ez sokat számítana. Úgyis azt fogom csinálni amit akarok a kérdés az hogy ők majd egyetértenek e velem ebben vagy sem. Mondjuk ki tudja…lehet hogy még ők sem tudnak majd megegyezni. Mindegy. Az arénában pedig…ott végképp nincsen ötletem. Fogok valakivel szövetkezni? Szerzek majd magamnak íjat? Egyáltalán fegyvert? Áá tökmindegy. Ez most amúgy sem lényeg. Felnézek,és meglepetten látom hogy egy lány is van itt. A vonat végében járhatok. A lány rám mered. Ahogy jobban végigmérem rájövök hogy ő a hatodik kiválasztottja. Az ijesztő vörös csaj. Na szuper. Aztán valami sértés szerűséget vág a fejemhez mire megemelem az egyik szemöldököm.
- Ha már itt tartunk akkor neked sem lenne szabad itt tartózkodnod vöröske. Tudod a szabályok nem csak rám vonatkoznak. – Mondom majd kacsintok egyet és nekitámaszkodom a vonat falának. Összefonom magam előtt a karom és az egyik talpamat szintén a vonat falánk szegezem. Na igen. Sikerült a lehető legmenőbb testpozíciót felvennem. Úgy döntök hogy a szerelmes részt elengedem a fülem mellett. Erre egyáltalán kellene reagálnom? Ez csak azt bizonyítja hogy látott a TV-ben és valószínűleg ő is tisztában van azzal hogy egy milyen kis…”cuki” történet. Legalábbis remélem hogy féltékenységből mondta…habár ki tudja. Nem néz ki annak a nyálas fajtának. Ekkor a tekintetem a szemeire tapad ami egy kicsit vörös. Nem hiszem sok, de határozottan látszik hogy pár könnycsepp kicsordult a szeméből. Nem hibáztatom. Eléggé gáz dolog a viadal és láttam hogy ő is önkénytestnek jelentkezett. Minden esetre ez jó visszavágni neki, mert akármennyire is nem érdekel a véleménye azért nem fogom hagyni hogy ezt a kört ő nyerje.
- Különben pedig miért is vagy itt? Bőgni nem jó a fülkéd? – Kérdezem vigyorogva. Oké ez erős volt. Minden esetre nem én kötöttem belé én csak viszonzom a szívélyes köszöntését. Nem terveztem hogy összezördülésbe keveredek valakivel a viadal kezdetéig de az már azért eléggé gáz hogy még tök kevés ideje vagyok a vonaton és már sértegetek valakit. És ott van még Niessa is, aki minden bizonnyal ki ara nyírni, sőt ha a tekintetével ölni tudna már nem igazán élnék. Erre most itt ez a lány… akinek elfelejtettem a nevét. Mindegy. Bőven elég lesz nekem a „vöröske” is.

Örömmel látom, hogy a szerelmes rész szóra se méltatja, tehát érzékenyen érinti a téma. Ha belegondolok, hogy valaki, hogy tud ekkora hülyeséget csinálni? Bár ahogy elnézem, ahogy neki támasztja a hátát a vonat falének támasztja és elterpeszkedik meg sem lepődök, valószínűleg szegényt nagyon, nagyon elrontották a szülei. Csak úgy sugárzik az egész létéből nagyképűség, és a gúny… egyáltalán nevelték ezt valaha? Legalább egy kis jó modort belepréselhettek volna a szülei szegény gyerekbe, vagy valami észhez hasonlót, hogy soha, de soha ne jelentkezz a kivégzésedre! Persze ezt most nekem is lehetetlen mondani, mondjuk egy szóval sem mondtam, hogy nekem több eszem van. De inkább én mint Nerys. Áh megint ezek a rohad könnyek!
Egy gyakorlott mozdulattal hátra dobom a hajam, majd a lány elé állok, pontosan a szemébe nézek, és elmosolyodok, csak olyan ’’Awenásan’’ hadd lássa, hogy nem félek.
— Ugy tudom vonatkoznak, de mióta is érdekel ez engem? — gúnyosan méregetem a kislányt, majd hátamat a falnak vetve vártam mit fog még a fejemhez vágni, mivel szegény, akár mennyire hülye, vak azért nem, tehát a vörös szemeim elég árulkodóak, sajnálatomra. Kellet nekem bőgni, persze rögtön meg is kapom a magamért, egy ’kedves’ mondatban. Hát mi a fenének vagyok itt? Hát azért mert hülye vagyok, de nem annyira, hogy ezt most igy ki is jelentsem, főleg nem ennek a kis pukkancsnak. Így inkább csak mosolygok, majd pillantásom lesiklik a kezeimre, néhány vágás még egész friss. Nyugalom, erős vagy győzködöm magam, miközben az újabb könnyek előtörésével küszködöm, szerencsére, sikerül valami furcsa vigyorral elfojtanom. Elég hideg van itt a vonat végén, libabőrös vagyok, így karba fonom a kezem magam előt hátha segít valakit, persze, nem igazán válik be. Tekintetem újra a kis szöszire függesztem, aki még mindig úgy állt ott mint egy királylány a trónján.
— Igazából a kabinom pont olyan icike-picike, mint te és pont olyan idegesítő — válaszolom — Tőled meg sem kel kérdeznem mit keres itt igaz? Mondd meg tényleg azt hiszed, hogy megmented a szerelmedet ezzel a kis ’akcióval’? Ezzel csak magadnak és a családodnak ártasz! – förmedek rá. Az még oké, hogy magát keveri bajba, de ezzel a családját is veszélybe sodorja. Sosem tudtam megérteni, hogy képesek egyes emberek egyszerűen feláldozni a szeretteiket, semmibe venni azt, hogy ők viselik a tetteik következményeit. Igen, őt befogják vetni az arénába, a többiek végig nézik, igen ő meg fog halni, de ha bármit tesz, nem ős fog felelni, hanem Ők. A családja, ha vannak testvére, anyja, apja, bárki akit szeretett, akihez közel állt. És ő úgy tesz, mintha semmit sem tudna erről, pedig tudom, hogy a síve mélyén ő is érzi, hogy nem lesz ennek jó vége. — Tényleg nem érted ugye? — nézek rá, egy cseppnyi gúny, vagy bármi rossz szándék nélkül, csak is sajnálattal, őszintén sajnálom szegényt, látom rajta, hogy nem érti a kérdést csak megrázom a fejem, jelezvén, hogy hagyja is figyelmen kívül. — Komolyan azt hiszed a szerelem mind ezt megéri? — kérdésem őszinte, hirtelen minden ellenszenvem eltűnt szegény kislánnyal szemben, hiszen igen ő csak egy kislány. nem tudhatja mit is tesz, és milyen következményei lesznek, vagy már vannak is. — Megéri, hogy meghalj?

- Gondolom amióta engem. – Sóhajtok fel majd félrebillentem a fejem. Összehúzott szemmel meredek a csajra... nem szimpatikus. Egyáltalán nem az. Van benne valami borzasztóan irritáló dolog, lehet hogy az ahogy engem méreget. Minden erőmmel azon vagyok hogy sikerüljön felidézni azt hogy hogyan hívják a csajt, de egyszerűen nem megy. Pont nem figyeltem a nevére, az viszont tökéletesen rémlik hogy önkénytestnek jelentkezett. A következő mondatán felvonom a szemöldököm. Megmondom őszintén hogy halvány lila gőzöm sincs arról hogy miről hadovál. Ártanék a családomnak? Azt hiszem azon már rég túlvagyunk. Meg amúgy is... ők ártottak nekem. Amióta az eszemet tudom olyanná próbálnak tenni amilyen nem vagyok. Ráadásul had ne kezdjem ecsetelni hogy apám mennyire szörnyű, meg minden. Ez már nagyon nem is izgat, hiszen akkor most nincsen apám. Elvileg én már nem vagyok a lánya...márpedig az úgy valahogy nem okés hogy valakinek a lányának tartom magam akinek csak egy lánya van, és az nem én vagyok. Ha belegondolok...mekkora egy paródia már az életem. Értetlenül meredek a csajra aki végül egy újabb kérdést tesz fel. Lehajtom a fejem miközben egy kacaj hagyja el a számat, majd kék szemeimet rá emelem.
- Te mindig ilyen idegesítő vagy? – Kérdezem vigyorogva. Azaz igazság hogy a lány nagyon emlékeztet...kire is? Igen. Niessára. Mindkettőnek vörös haja van és mindkettő irritál. Mondjuk ki tudja...lehet hogy ez az egyetlen közös tulajdonságuk. Niessától a hideg ráz, tőle meg...egyáltalán nem. Az is igaz hogy ez a lány, bármennyi gúny is van a nézésében, még akkor sem küldött felém gyilkos pillantásokat. Vagy lehet hogy csak nem vettem észre.
- Látom neked fogalmad sincs arról hogy mi az a szerelem, de tudod nem is csodálkozom. Kíváncsi vagyok hogy ki lesz az a balfék aki rád fog valaha is nézni. Ha egyáltalán lesz ilyen. – Mondom, szemöldökömet megemelve. Még mindig nem vagyok hajlandó belemenni a szerelmes részbe. Semmi köze hozzá és nekem meg nem kötelességem beszélni róla. Ennyi. Van egy olyan érzésem hogy észrevette hogy kerülöm a témát, de hogy őszinte legyek nem érdekel. Az sem ha emiatt szánalmasnak fog tartani.
- Egyébként meg csak hogy tisztázzuk...- Kezdem. - Ki volt az aki helyett jelentkeztél a viadalra? Csak nem a te szerelmed? – Kérdezem vigyorogva. Izgatottam várom a válaszát de ilyen nem érkezik, ugyanis ha mondani is akar valamit valószínűleg a következő hang beléfojtotta a szót.
- Allison! – Hallom meg a nevemet, amit egy idegesítő, kapitóliumi hangon mondtak ki. Megfordulok mire Maxwell alakja rajzolódik ki előttem. Szuper. Alig várom hogy most lecsessze a fejem . - Már mindenhol kerestünk. Mégis mit képzelsz? Azt mondtam hogy mindenki a kabinjába megy. Ebből te mit nem értettél? És ez a hely egyébként is tiltva van. Ide nem jöh...
- Jó-jó, elhiszed hogy nem érdekel? – Nézek Maxwellre akinek hirtelen vörös lesz a feje. Komolyan elgondolkodok azon hogy képes lenne-e lekeverni nekem egy pofont de inkább nem firtatom és nem kérdezek rá. Ahogy nézem, látom hogy egy csöppet lenyugszik majd megragadja a kezemet.
- Mennyünk. – Mondja majd maga után ránt. Mekkora szívás. Pont amikor kezdett izgalmasabb lenni a beszélgetésünk a vörös csajjal. Kihúzom a kezem a szorításából majd követem. Végigmegyünk a folyosókon.
- Alig vagy pár órája a vonaton és máris az egyik kiválasztottat idegeled? – Szólal meg hirtelen. Nem vagyok hajlandó rá nézni, inkább előre meredek és megrántom a vállam.
- Tökmindegy. – Jelentem ki.
- Egyáltalán nem mindegy. Ettől a mentoraid nem hiszem hogy el lesznek ragadtatva. -Folytatja a hisztijét, a hülye kapitóliumi akcentusával. Kezd az agyamra menni. Mi lesz itt még?!
- Na és? Felőlem tudják csak meg. - Jelentem ki, mire Maxwell nem szól többet. Némán sétálunk tovább a kabinomhoz majd amikor elé érünk, és én be akarok nyitni ráteszi a kezét vállamra, jelezve hogy álljak meg.
- Tudod én azért vagyok itt hogy segítsek neked. – Kezdi a szívhez szóló beszédét. Elengedem a kilincset és megforgatom a szemem. Lassan megfordulok.
- Ja, kösz hogy ezt értésemre adtad. És most ha nem haragszol... – Mondom majd visszafordulok az ajtóhoz és belépek, majd hangosan becsapom magam mögött. Nem tudom miért vagyok ilyen szemét Maxwellel de nem is érdekel. Viszont jó lesz lenyugodni mielőtt találkozok a mentoraimmal. Ha velük is így viselkedem akkor nagy valószínűséggel nem kapok életmenő cuccokat ergo nem maradok életben.
// Ally részéről a játék LEZÁRVA!