Éljeeen, eljött a kedvenc napom az évben! Komolyan, csak én érzem kellemetlenül magam, vagy a depresszió komolyan harapható a kerületben? Persze, minden évben ez van, bár ne is csodálkozzunk, mert minden évben két család elküldi a gyerekét a biztos halálba. Illetve mindig van, aki túléli, de az holtbiztos, hogy megkattan a Viadal alatt és akkor már inkább a halál. Legalábbis szerény véleményem szerint és ezzel, mint minden évben, ma is így vagyok, már így reggel, ki tudja mikor. Sóhajtva fordulok a hátamra, hogy aztán egy ordítás után szinte beleépüljek a matracba.
- Martin, te nem vagy eszednél! – sziszegem az ágyam mellett rémült képpel álló öcsémnek, miközben én magam visszazuhanok a párnámra és álmosan megdörzsölöm a szememet. – Miért nem alszol? Még nagyon korán van, és ha megkérhetlek, akkor tartsd a méteres távolságot, oké?
Martin bánatos képpel sóhajtott egyet, majd visszament az ágyához és ledobta magát és már azt hittem, hogy alszik, de egy fenét, hamarosan pusztán azzal hozza rám a szívgörcsöt, hogy síri hangon megszólalt a sötétben, ezzel félbeszakítva csendes elmélkedésemet.
- Rory, mi lesz akkor, ha kihúznak? – helyben vagyunk, megint. Minden évben ez a téma, pedig az ő neve mindössze háromszor van bent a gömbben, az még nem a világ, az én esetem… kissé más, mert egyrészt idősebb vagyok, másrészt pedig idén egy kissé megszorultunk, harmadrészt viszont van egy gyanúm, hogy idén én leszek az az egyik, akit kihúznak, mint nyuszit a kalapból. Már egy hete állandóan bennem van ez, ott motoszkál valahol az agyam leghátsóbb részében, hogy készüljek. Végülis egyszer sem húztak ki, eddig, majd most.
- Ne parázz már. Szinte biztos vagyok, hogy nem téged húznak ki és amúgy is, akinek több joga van aggódni, az én vagyok, mert ha nem emlékeznél, rá én idén már 10-szer vagyok benn a gömbben. És ha ez még nem lenne elég, képzeld el, azok mit érezhetnek, akik szegényebbek, mint mi, többször vannak felírva és van egy gyanúm, hogy ők nem stresszelnek annyit, mint te. – befordultam az ablak felé és még onnan szóltam vissza. – Most pedig aludj, mert anya már így is a plafonon van és ha nagyon őszinte akarok lenni, idén nem szeretnék vizet és időt pazarolni az ébresztésedre.
Az lehet, hogy ő képes volt visszaaludni, én viszont nem, most nem, mert szinte biztos voltam benne, hogy idén én leszek az. Idén kissé megszorultunk, így vállaltam, hogy jelentkezem teszeráért, úgyis elég kevés esélye van rá, hogy én leszek az egyik Kiválasztott. Szóval, feliratkoztam és most nem tudok aludni. Körülbelül még fél órát szenvedek az ágyban, aztán megunom és kikászálódom, majd pedig magamra kapok valamilyen ruhát. Csak olyat, amit általában szoktam, semmi extra, semmi cicoma, még egy kis hajborzolás és nyomulok is ki az utcára. Igazából még elég csendesek az utcák, kivéve, hogy ez az idegesítő nőszemély már most osztja az észt az arra járóknak, miközben olyan pofákat vág, hogy én is megirigyelhetem, pedig én aztán tudok fejeket vágni, ha nagyon akarok. Mint például most, amikor belegondolok, hogy milyen fülsértő lesz, amikor megszólal. Egy dugó ez a nő, szerintem a 160 centit sem éri el, de nyakamat rá, hogy a frizurája a sok hajfixálótól, meg még ki tudja, mitől golyóálló lett. Komolyan mondom, minimum sírógörcsöt kapok a kapitóliumi divattól, mert egyrészt olyan természetellenes színekkel operálnak, hogy az ember szeme kifolyik a helyéről, mert komplettben kiszúrja a szemét. Nekitámaszkodom az egyik ládahegynek, ami nem sokkal a halálplacc, ahogy én mondom, mellett van, de azért kellő távolságra, nehogy valakinek piszkáljam a csőrét. Nézem, hogy mit bűvészkednek a mikrofonnal és próbálok nem odaordítani, amikor a miki olyan hangot ad ki, mint amikor egy macska farkát húzzák. Miután a dobhártyám kiheverte az így elszenvedett sokkot, egy ásítás után kissé közelebb merészkedem, mert már nagyon a pódiumon melóznak és onnan nem látok semmit. Érdekes így nézelődni, mert amikor az ember az „ítéletre” vár, már nem tud nézelődni, mert akkor inkább mindenki a gyomrára és annak tartalmára koncentrál, hogy nehogy viszontlássa. Volt már olyan, bár az ájulás és a bőgés kicsit gyakoribb. Tavalyelőtt az egyik osztálytársam, amikor kiderült, hogy őt nem húzzák ki, elrókázta magát. Most komolyan, ki látott már ember örömében rókázni? Guszta, úgyhogy inkább hanyagolnám. Ahogy elnézem, a Békeőrök és a vénasszonyok is gyűlnek rendesen, de ami a legszebb, néhány nénike úgy néz rám, mint a kukacra. Ajjaj… most komolyan paráznom kellene, hogy két benga Békeőr felém veszi az irányt? Megvonom a vállam és inkább visszanézek a pódiumra, de valami mást látok helyette és ettől olyan szinten kapok frászt, hogy ellököm magam a korláttól, de persze keresztbe rakott lábaimat elfelejtem kibogozni, így hátraesek, porba hullok, a Békeőrök meg röhögve elmennek mellettem. Ha ez a nő nem állna itt előttem, akkor holtbiztos, hogy nyelvet nyújtanék nekik, de itt áll előttem a rendezvény fő alakja… valami Dolores akárkicsoda. Ez komoly lesz, főleg, hogy éppen az orra előtt estem hátra, hát mi ez, ha nem rossz ómen? Még rosszabb? Na, azért annyira nem kell beparázni, mert a világ nem omlik össze, nem fognak lelőni. Legalábbis nagyon remélem. Miután kerek 10 másodpercig szemeztünk egymással, eszembe jutott, hogy talán nem árthat, ha feltápászkodok. Nagy nehezen felállok és leporolom a ruhámat, de ahogy elnézem, ez a nő elfelejtkezett a pislogásról, mert a tekintete még mindig rajtam időzik. Ez már határozottan az idegesítő kategóriába tartozik és valahogy akkor sem nyugszom meg, amikor megszólal, merthogy rendellenesen magas hangon teszi ezt meg, ami majdnem annyira bántja a fülemet, mint a mikrofon.
- Megtudhatnám, hogy a fiatalúr mit keres itt? – közöd? Hülyének néz ez, vagy esetleg kijárási tilalmat vezettek be? Legszívesebben most szépen elmagyaráznám neki, hogy hová mehet, de inkább egy sóhajtással egybekötött hajborzolás után abszolút semleges arccal megszólalok.
- Csak kijöttem nézelődni. – valahogy az a nézés, amivel végigmér, nagyon nem tetszik nekem, bár neki inkább rajtam nem tetszik valami, bár ez náluk nem valami nagy újdonság, mert az orrukat mintha az égre akarnák kötni. Lehet, hogy oda is van nekik csomózva, vagy ezt náluk az iskolában tanítják? Ollálá… micsoda ellenszenv, bár nekem ez valahogy zsigerből jön, vagy apám tanított be? Végülis neki halt meg a bátyja még anno az egyik ilyen Viadalon. Vajon a kapitóliumi lakosok mit szólnának, ha az ő gyerekeiket válogatnák ki arra, hogy halomra öljék egymást? Tutira ki lenne akadva az egész banda. De nem, ők fogadnak és zabálnak, miközben gyerekek gyilkolásznak. Ezen undoromat kissé nehezen tudom legyőzni, de hát amit nem lehet kimondani, azt nem lehet. Nem vagyunk mi fecsegőposzáták. Csak egy enyhe célzás.
- Akkor megkérném a fiatalurat, hogy menjen haza és készülődjön, mert az Aratás hamarosan kezdődik. Jah és ha már ott van, akkor fésülködjön is meg. – óóó, hogy a jó… ezt mindenképpen oda kellett rakni, nah, szakadj meg. Morogva és köveket rugdosva indulok el haza, hogy aztán egy laza mozdulattal, olyan lendülettel megyek be az ajtón, hogy már kész csoda, ha az ajtó a helyén maradt. Otthon persze mi fogad? Hol voltál? Már azt hittem, hogy elszöktél. Persze, mert mindenáron öngyilokot akarok elkövetni, így a Viadal előtt. Hát, ez olyan szinten ütött mellbe, hogy a reggeli alatt szokatlanul nagy csöndben ülök és közben szépen magamban füstölgök. Utána bevonulok a szobába és magamra kapok egy egyszerű fekete nadrágot és egy bordó inget, meg egy szintén fekete zakót, nade fésülködni? Ki van zárva. Inkább futok két napig, de ezt a szívességet nem teszem meg senkinek, főleg a jó öreg Doloresnek, aki nem is olyan régen képes volt a szívgörcsöt hozni rám. Hát még mit nem, kezet ne csókoljak? Pfej… akkor inkább önkéntesen vállalom a Viadalt. Még hivatásosnak is elmennék, vagyok olyan kemény, bár ezen opciót inkább passzolnám, mert ártana az imidzsemnek. Meg minden egyéb másomnak. Szóval, ott tartok, hogy készen vagyok és már Martinnal együtt némán lépkedünk az utcákon. Mennyi gyerek és a nagy részük a sírás határán van. Emlékszem még, hogy én milyen voltam, amikor először vettem részt. Rettegtem és abban reménykedtem, hogy valami közbejön és elhalasztják, de végül nem engem húztak és a bennem levő feszültség is évről évre csökkent, most pedig 18 éves vagyok. Mostanra már némileg bele is törődtem, hogy akár ki is húzhatnak és akkor nagy az esély rá, hogy nem térek vissza, de egyre kisebb esélyt láttam rá, hogy ez megtörténik. Egy hete viszont bennem van egy eddig ismeretlen érzés és ez most erősödik, lassan olyan, mintha dárdát döftek volna a lapockámba, vagy a bordáim közé. Már beálltunk, mikor észreveszem, hogy mennyire hangos a szívverésem. Hátrafordulok, de nem, más nem hallja, csak én, ez az én fejemben létezik. Minden dobbanás egy másodpercet jelöl ahhoz a pillanathoz? Lehunyom a szememet és próbálok nem erre figyelni, hanem az éppen ekkor felhangzó himnuszra, majd a felharsanó kommentárra, ami mint minden évben, fülsértőbb a sokévi átlagnál. Valahogy most még jobban idegesít, mint eddig bármikor, ami nagy szó, mert engem bármivel fel lehet húzni. Elmond mindent, ami erre a viadalra vonatkozik, majd jönnek a húzások. Idén a régebbi Kiválasztottak közül is lesz, ami viszont elég kellemetlen az esetleges jelöltekre nézve. Már megvannak azok, akik eddig már nyertek viadalt, most viszont jönnek a többiek. A szívverésem hallhatóan gyorsul és még jobban rákapcsol, amikor kihúzzák a lányt, aki az egyik Kiválasztott lesz. Már képtelen vagyok odafigyelni, egyáltalán bármire is koncentrálni, csak mondaná már a nevet!
- Rory Sky! – hirtelen a szívverésem kihagyott egy ütemet, amikor meghallottam a nevemet, majd teljes nyugalom. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége és már azon sem csodálkozom, hogy pár pillanattal később Dolores mellett állok a színpadon, aki végül Boldog Viadalt kíván, és én ismételten elkönyvelem, hogy ennél bénább szlogent még életemben nem hallottam. Komolyan, a gyilkolászás hogyan lehetne már boldog? Hát nekem biztos, hogy nem az és én ezzel már akkor szembesülök, amikor egy szobába zárnak és a családomat várom. Vajon már a Bőségszarunál ki fogok nyiffanni? Nincs olyan Isten, az idei Viadal az enyém, bár a gyilkossághoz nagyon nincs hangulatom. Ekkor nyitnak be és szabályszerűen a nyakamba vetik magukat és sok sikert kívánnak.
- Fogadjatok rám, mert az biztos, hogy nem fogom olyan könnyen otthagyni a fogam! – ez a gondolat még akkor is kísér, amikor a vonat egy rántással elindul és én pedig a többi Kiválasztottal együtt elindulok a Viadalra, ami idén biztosan sokkal véresebb lesz, mint az eddigiek bármikor. Ez akkor esik le, amikor az egyik Kiválasztott, aki mentorkodott az előző Viadalokon ledobja magát mellém.
- Nah, csusszanj arrébb, koporsótöltelék! – szemééét! Pofátlan módon már most leír, bár nem csodálom, mert piszok jól bánik a baltákkal. Amúgy az ürge nem magas, olyan 20 centivel alacsonyabb, mint én vagyok, zömök testalkatú, fekete hajú és szemű ember, aki olyan 40-es lehet. Nem mernék rá mérget venni, de ha nem tévedek, akkor 16 volt, amikor megnyerte a viadalt, banyek, az sem most volt. Hogy is hívják? Jah, peersze, Gustav Bullnak… hát, a neve az találó, annyi szent és a húga sem jobb, merthogy ő most ült le a másik oldalamra. Henriette Bull… ugyanolyan stratégiát követett apám szerint, mint anno Johanna Mason, magyarán szende kislány, aki amúgy egy gyilkológép. Amúgy ugyanakkora, mint a bátyja, csak ó vékony és még csak olyan 35 körül lehet. Deh, könyörgöm… hogyan lehet valakinek ilyen lóarca?
- Gus, hagyd már a kissrácot, hiszen látod, hogy mennyire be van tojva. – édes jó Istenem, hülyékkel vagyok összezárva, valaki mentsen ki innen. Én már látom, hogy amint bemegyünk az Arénába, ezek rám vetik magukat és atomjaimra szednek. Na! Most már parázom, de úgy komolyan. A felmentő sereg végül Linda Cross képében jelenik meg, aki ugyan olyan kiválasztott, mint én. Egy évvel fiatalabb nálam, vörös haja van és zöld szeme, viszont nem árt vele vigyázni, mert talán ő lehet a következő Johanna, aki sunnyog, majd gyilkol. Emlékszem, hogy, még amikor 11 voltam, úgy elvert, ahogy azt kell. Szépen kiugrom a testvérpár mellől és letelepszem mellé az asztalhoz, ő meg mintha már az Arénában lenne, frászt kap tőlem, de aztán megnyugszik. Nem igazán tudok vele beszélgetni, mert ekkor megjelenik Dolores… eszembe jutott a vezetékneve! Dolores Queen! Ez de hülye név…
