Hajnali két óra van. Nagyon ver a szívem. Izgulok vagy félek? Nem is tudom... Kinézek az ablakon, látom, hogy sok házban ég a villany: biztos készülődnek a mai napra...
Áhh, dehogy. Biztosan elfelejtették, és csak én parázok úgy- DE NEM! NEM FELEJTHETTÉK EL! MINDEN ÉS MINDENKI ERRE EMLÉKEZTETTE AZ EMBEREKET. Biztosan ezért ég az a sok lámpa.... Nagy nehezen visszaalszok, majd megálmodom azt, hogy hogyan reagáltam arra az álmomra, amikor azt álmodtam, hogy megjósolták, hogy engem választanak ki.-Felriadok.
Arra kapom fel a fejemet, hogy lépteket hallok. Körbejárok egy baseballütővel, de nem találok senkit.-
Na jó! Ebből elég!...Eddig is ilyen voltam?Eddig is féltem ettől az egésztől? Mert én úgy emlékszem, hogy mindig tudtam aludni, és emiatt nem izgultam egy picit se. Most mégis miért van ez?Nagy nehezen visszaaludtam "sokáig".
Most 6 óra 14 perc van. Most mintha nem izgulnék...annyira. Főzök egy finom epres teát, az majd biztos segít rajtam. Kentem hozzá egy kis vajas kiflit, de mikor leültem, egy falat sem ment le a torkomon.
Nem tudtam, mit csináljak, rendet raktam, mindent megcsináltam/elintéztem, hogy ha esetleg én lennék a Kiválasztott, akkor minden rendben legyen.
Leültem a TV elé, és mindenhol a Viadalt reklámozták. Ettől csak méginkább rosszul éreztem magam, úgyhogy inkább kikapcsoltam a TV-t. A nagy semmit tevésben azt éreztem, hogy nekem van még valami dolgom, csak egyelőre még nem tudtam, hogy mi az.-MEGVAN!: Anyu még a Viadala előtt hagyott rám egy levelet, amit meg kellett neki ígérnem, hogy csak akkor olvasom el, ha kiválasztanak. Eddig is minden Aratásnapon ott volt velem, de sohasem bontottam ki. Biztos tele van jó tanácsokkal, ahogy ő is nyugtatgatta magát.
Istenem, de hiányzik...Előkeresem a levelet. Meg is van!
Nemsokára kezdődik... Egyre inkább bízok abban, hogy nem engem választanak ki.
Lehet, hogy egyszerűbb lenne- végülis itthon is "harcot vívok" az élelemért!... NEM EZ HÜLYESÉG. HA NEM KÖTELEZŐ, NEM KELL MEGHALNOM. Úgy állok mostmár hozzá, hogy ha Kiválasztanak, nem leszek rá nagyon büszke, nem fogok neki örülni, de mindent megfogok tenni azért, hogy életben maradjak.
Vasalok...Vasalom azt a ruhát, amit anyu is viselt. Igaz, már egy kicsit szűk, de ez az utolsó Kiválasztásom, és anyut is ebben választották ki. Már három éve ebben a ruhában vagyok az Aratásnapokon.
Készen állok.....az indulásra. A Viadalra még nem tudom. Kezemben a boríték, és elindulok. Látom, ahogy a gyerekek özönlenek a nagy térre, ahol minden évben a Kiválasztás zajlik. A legtöbben sírnak.-
Nem! Nem fog el az az érzés! Nem! Most nem szabad, hogy elhagyjam magam! May the odds be ever in your favor-ahogy minden Viadalon "bíztatják" a Kiválaszottakat. Itt vagyunk. Sok ismerős arcot látok régebbről... Gyorsan körbenézek, megnézem, hogy kik vannak itt. Majd mikor látom a sok síró arcot; hogy hátul a szülők hogy sírnak, félvén, hogy elveszítik gyermekeiket; hogy a gyerekek kétségbeesetten néznek szüleikre, visszafordulok, mert nem bírom. Nem szeretném, hogy elkapjon a sírógörcs, és mindenki gyengének lásson. Előre fordulok, és próbálok lábujjhegyen nézelődni, hogy mikor kezdődik.
"Csak" hétszer van benne a nevem a gömbben.-nyugtatom magam.-
Az annyira nem sok. Csak hét...MOST! ELJÖTT AZ IDŐ!!Kilép a vasajtó mögül egy furcsa kinézetű nő.
-
Üdv! Ideje kiválasztanunk két bátor fiút és két lányt a megtiszteltetésre, hogy a 4. körzetet képviseljék az ez évi, 100. Éhezők Viadalán.-kezdi hosszú monológját, majd a beszéde közben nem nagyon figyelek, mert sajnos...kezdett elhagyni a remény, és mert tudom, miről szól, mert minden évben ezt a szöveget mondják el. -
Nos! Akkor kezdjük is! Nézzük, ki készül fel a Kiképzőközpontban, és hogy ki harcol majd az Éhezők Viadalán, hogy ki az, akire büszke lehet a Negyedik Körzet!- Nagyon izgulok.
Mi lesz, ha kiválasztanak? Bár itthon úgysem hiányoznék senkinek sem...De vajon lenne olyan, aki támogatna? Hogy fogadnának a Kapitóliumiak? Ki szövetkezne velem? TÚL FOGOM ÉLNI? -
Kezdjük a hölgyekkel.- Annyira izgulok, hogy kicsit összegyűröm anyu levelét. Belenyúl a gömbbe, megforgatja csuklóját, és kihúz egy cetlit. Mindenki felé felmutatja a -még összehajtott- papírdarabot, majd kihajtja. -
Panem város Negyedik Körzetéből a 100. Éhezők Viadalán küzd meg: ALYCIA LOVEGUARDS és NINA PIPEND - Lesokkoltam.
Hogy én? Ha már így hozta a sors, harcolni fogok!- majd az előttem "termő" úton elindulok, és felmegyek az emelvényre, és mindenki elé kiállok. Bár lámpalázas vagyok, és kicsit zavart azért, hogy mindenki engem néz, megbírkóztam a feladattal.-
Panem város Negyedik Körzetéből a 100. Éhezők Viadalán küzd meg: BOYD BRIGHTMORE és GEORGE BRANDON -
Boyd? Először nem hittem el. Ha Ő és Én is benne vagyunk a Kiválasztottak sorában..az azt jelenti, hogy együtt leszünk sok időt, és lehet, hogy együtt fogunk meghalni. A színpadról nézve, ahogy Boyd körül egy nagy tér keletkezik, hogy mindenki tudja, ki az a Boyd Brightmore. Boyd feljött a színpadra, mellém állt, rámnézett, láttam, hogy akar mondani valamit, majd nem tudott kibökni egy szót sem. Meg is értem, hiszen 1 éve szakítottunk, és egy elég komoly kapcsolatban voltunk. Emlékszem, mindig beszéltük a Kiválasztások előtt, hogy mi lesz, ha bármelyikünket kiválasztják...most meg mi ketten is benne vagyunk a Kiválasztottak listáján.
Az emberek megnyugodnak, mostmár fellélegezhetnek: nem ők lettek a Kiválasztottak...hanem mi. Ujjonganak, ölelkeznek. -
MAY THE ODDS BE EVER IN YOUR FAVOR!! [/b][/color]- a szokásos zárómondat hangzik el.
Majd mikor bementünk egy helyiségbe a színpadról, elmondják, hogy most jön az a kicsi kis idő, ami alatt beszélhetünk a szeretteinkkel.
Hozzám nem "jött be" senki...vagyis csak egy valami: az anyu által írt levél.
Kibontom:
Drága Kislányom!
Ezek szerint vagy Kiválasztott lettél, vagy annyira kíváncsi, hogy nem bírtad ki, hogy ne bontsd ki a levelet! Remélem, minden rendben vagy, jól vagytok apáddal. Ezt a levelet még apádnak adtam oda arra az esetre, ha Kiválasztott lennél úgy, hogy én meghaltam a Viadalon.
Fontos, hogy ne hagyd el magad! Én is nagyon féltem a Viadaltól, de ha már kiválasztottak, akkor ez sajnos kötelező. Tudom, hogy inkább élnéd a kis életed, de sajnos most menned kell!
Sajnos, ennyi időm volt, "hogy elköszönjek szeretteimtől". (Miután ti meglátogattatok, megírtam neked a levelet.)
Nagyon szeretlek! Bármi lesz, én büszke vagyok rád! Kitartás!
SOSE HAGYJON EL A REMÉNY!
AnyaSírógörcs tör rám. Szóval, ezért nem akarta, hogy több ideig ott maradjunk, amíg van ideje elbúcsúzni tőlünk. Annyira sajnálom, hogy ezt nem élőben, anyai öleléssel fűszerezve tudta nekem elmondani.
Majd beledugtam a zsebembe a levelet, ami már kicsit megázott a könnyektől, és elindultam, mivel indult a vonat.
Mindenki ujjongva integetett nekünk. Én is mosolyogtam, próbáltam már előre egy kicsit szimpatikus lenni, hogy legyen valaki, aki vár rám. Ők pedig meglepődve örültek a gesztusnak.
