The hunger games
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


A 100 éhezők viadal!
 
KezdőlapLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 A hátsó udvar-részleg

Go down 
4 posters
SzerzőÜzenet
Steven Bass
Körzeti lakos
Körzeti lakos
Steven Bass


Hozzászólások száma : 50
Age : 30
Join date : 2012. Mar. 13.
Tartózkodási hely : District 2

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyHétf. Júl. 09, 2012 7:25 am

A focipálya-méretnyi belső udvar. Hatalmas kivetítők, programok, műsorok szórakoztatják a lakóközpont személyzetét és lakóit
Vissza az elejére Go down
Steven Bass
Körzeti lakos
Körzeti lakos
Steven Bass


Hozzászólások száma : 50
Age : 30
Join date : 2012. Mar. 13.
Tartózkodási hely : District 2

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyHétf. Júl. 09, 2012 7:28 am

Tik-tak, tik - tak.
- HAGYJANAK BÉKÉN! - üvöltöttem - HAGYJANAK BÉKÉN, ARRÓL VOLT SZÓ, HOGY KINYÍRNAK, MIT CSINÁLNAK VELEM??? - újra a víz alá nyomják a fejemet. Egy laborszerű szörnyű szobában vagyok, ahol fehér köpenyesek "foglalkoznak" velem. Hatalmas kivetítőn mutatják a szívhangomat, az agyműködésemet, és még egy csomó dolgot, amit nem értek, de nem is foglalkozom vele. A fehér köpenyesek folyton jegyzetelnek. Beinjekcióztak, és beleszíjaztak egy székbe, aminek nincs háttámlája. Csak megnyomnak egy gombot, és hátradőlök egy hatalmas medencényi vízbe. Nem tudok kapálózni. Nem tudok kiszabadulni. És nem kapok levegőt.
Tik-tak, tik- tak.
Kapkodom a levegőt. A vízzel azt akarják elérni, hogy légszomjam legyen, és minél mélyebben belélegezzem a furcsa gázt, amit beengedtek a kis kabinomba. A fulladás mindig pánikot okoz az embernél. Lepereg előttem az életem. Mindenki, akit szeretek. És mindig azt hiszem, hogy most utoljára. De nem. Előlről kezdődik. Mindig.
Tik-tak, tik-tak.
Remegek, és sírok. Nem bírom ezt a pánikot. Minden hangot rettenetesen hangosan, és fájdalmasan érzékelek. Az óra a falon, és egy csap csöpög. mintha izzó szögeket vernének az agyamba.
Tik-tak, tik-tak.
- Kérem, kérem - már könyörgök, sírva, elhaló hangon. - Kérem, hagyjanak, ne csinálják tovább, kérem... - semmilyen választ nem kapok. Csak még egy injekciót. Nem látok. Nem látok! Elnehezül a fejem is. Álmodok. Vagy hallucinálok. Látom apát, anyát, Megant. Látom Kennyt, és Lilyt. Roryt. Rutát. Thomast. és... Allisont. Mintha még mindnyájan élnének. Gyönyörű a kép, éles, és tiszta, a szívemet melengeti meg.
Elmlik az a borzalmas ketyegés, meg a csap csöpögését sem hallom már.
Ám a kép széle remegni kezd, a tónusok sötétednek, és a számomra oly kedves, gyönyörű arcok eltorzulnak. Mintha vérszomjas szirénekké váltak volna hirtelen, rettenetes mutánsok, aki felémcsattogtatják félelmetes fogazatukat.
Álmomban is hátrahőkölök a széken, és újra hallom, ezúttal mindennél hangosabban:
Tik-tak, tik-tak.
Too much love will kill you, suttog a fülemben egy erőtlen kis hang, majd az idő múlásával egyre erősödik.
Azt hiszed, hogy valaha is szerettél bárkit is, Steven Bass?
Tévedsz. Nem szerettél senkit.
És téged sem szerettek soha.
TÉGED SEM SZERETTEK SOHA!

Nem, tudom, hogy ez nem igaz, ez nem lehet igaz. A szüleim szeretnek. A húgom szeret. Kenny szeretett. Rory szeret. Thomas is szeretett. És Ally... Tudom, hogy szeret.
...Biztos? - kérdezi a gonosz hang. - Gondold át újra.
Tik-tak, tik-tak.
Egymás után villannak fel a képek. Anya, mikor vacsora nélkül ágyba zavart. Apa, amikor elvette a csúzlimat. Megan, amikor eltört egy vázát, és engem büntettek meg helyette. Máskor ezek apróságoknak tűntek volna, de most minden emlékkép a lelkembe tipor.
És Kenny? Kenny nem hagyta, hogy Lilyvel menj meghalni, Steven. Kenny önző volt, ő akart Lilyvel menni. Te mindig is csak a második voltál! Rory meg... Hagyjuk! Emlékszel, mikor kinevetett? Mindig is nevetségesnek tartott téged. Sosem volt a barátod.
És Allison? Allison utálja a húgodat. Csak vele akart kitolni, azért ment el veled a kapitóliumba. A saját kis bosszúja sokkal fontosabb volt neki, mint a te kis nyomorult életed. Vagy csak Samuelre pályázik! Felhasznált az aljas játékához.
Tik-tak, tik-tak.
A gyógyszer, és a belélegzett gáz csak felerősíti a fájdalmakat. Soha nem volt senkim? Soha nem szeretett senki? Én sem szerettem őket.
Vagy lehet, hogy én igen...?
- Elég lesz! - állítja le az egyik fehérköpenyes a kezelést - Mára eleget kapott. Pár óra pihenésre van szüksége a szervezetének.
Tik-tak, tik-tak....

Meglátom magam a hatalmas kivetítőn. Néztem már ki jobban is. Az arcom beesett és sápadt, a szemem alatt hatalmas karikák, és zúzódások. És olyan tompa vagyok, te jó ég, mintha búra alól nézném a külvilágot.
Felnézek. A kiválasztottak szállásának pompás hátsó pihenőudvarán van a színpad, ahol mindenféle interjúk zajlanak, máris mennek a tippelgetések, fogadások, eséylatolgatások. Látom a kiválasztottakat, mindegyik az erkélyükön lóg, és engem néznek.
Kifejezéstelenül futtatom végig rajtuk a tekintetem. Egyből kiszúrom Allisont, és Megant, de nem érzek semmit. Csak némi fájdalmat, hogy mindent elhittem nekik.
Három kezelést kaptam azóta, és most már nem csak azt hiszem el, hogy engem nem szeret senki, és én se szerettem soha senkit, de azt is, hogy csak a testi erőm miatt voltak velem. Azt remélték, én megvédem őket, pedig bárkit le tudnék győzni.
- ...és a Kapitólium, hogy végtelen jóságát hirdesse, úgy döntött, egyelőre megkíméli Steven Bass életét. - szögezi le Nero, miután egy órát beszélt előttem. És hozzám fordul. - Üzensz-e valamit a kiválasztottaknak, Steven?
Bágyadt, mégis ördögi mosolyra húzódik a szám, és csak ennyit felelek:
- MIND meg fogtok halni.
Vissza az elejére Go down
Akeria D. West
Kapitóliumi lakosok
Kapitóliumi lakosok
Akeria D. West


Hozzászólások száma : 24
Age : 46
Join date : 2012. Mar. 06.
Tartózkodási hely : Kapitólium

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyVas. Júl. 22, 2012 5:15 am


Steven

what's up big boy? you miss me, honey?

- Elnézést Elnök úr, de ma kihagyom az Állomáson lévő hercehurcát - mondom a telefonba, amikor Snow elnök megkérdezi, hogy részt veszek e a Kiválasztottak üdvözlésén. Nem, semmi kedvem integetni a vágóhídra kerülő állatoknak. Arra gondoltam, hogy ma felhívom Heidi-t, és megint tarthatnánk valami csajos napot, már rég nem tartottunk. Persze tegnap is beszéltünk telefonon, de ez most mellékes. Élőben szeretek vele beszélgetni, a telefonban nem látom az arcát. Jó, kivéve ha kamerázunk, de azt a falba épített házimozin szoktuk, hogy gigaméretűben lássuk a másik arcát. Közben néha bemutat egy-egy fickónak, én is őt, de van hogy kettesben beszélgetünk, mintha egymással szemben állnánk.
Végül aztán mégsem hívom fel őt, csak némán ülök az asztal előtt, és egy pohár martinit iszogatok magányomban. Nem is számít, nem kell a társaság, éppen a legtitkosabb dolgokon dolgozok, ami az Aréna utolsó vonásairól szól. Egy-egy fa ide, egy nagy szikla oda, és itt legyen egy bazinagy omlásveszély. Igen, így már jó is.
- Hé, te, Avox akárki. Mindig elfelejtem a nevedet, bocs. Szóval, mond meg Samuelnek hogy... Miket beszélek basszus - forgatom a szememet saját sületlenségemen. - Mire jó egy szolga aki nem tud beszélni? - teszem fel a költői kérdést, aztán intek a nyelvetlennek hogy mehet el innen. Ő tovább is áll, vannak még elintézni valók a házban. Inkább én magam írok levelet a fiamnak. Megfogok egy tollat, és egy papírlapot aztán ráfirkantom a szöveget, amit az Avox képtelen lenne kinyögni.



Samuel, kérlek menj el az Állomásra, Snow elnök látni szeretne ott, ahogy én is. Fontos, hogy ott legyél, ha attól tartasz, hogy velem kell mutatkoznod, akkor szólok hogy nem leszek ott.
Ezer csókot küld: aki ételt, italt adott


Miután megírom a levelet meglepődve észlelem, hogy sokkal kedvesebben van fogalmazva, mint ahogy régebben beszéltem vele. Amióta Bass megverte, valahogy jobban aggódom érte. Ha jobban belegondolok, majdnem meghalt akkor és ott, és kicsit sem érdekes, hogy jól megfizettem az ott lévő Békeőröket, illetve az orvosokat, mert briliáns módon mentették meg egy szem fiamat. Nem, még mindig nem nevelek my little pony-kat a hátsó kertben, de azt hiszem kicsit nagyobb felelősséget érzek a fiam iránt. Ami nem is lehet érdekes egy anyánál. Nálam mondjuk igen, mert én valahogy más anya vagyok. Nem szégyellem magamat, pedig tudom hogy más anya ezt tenné a helyemben. De ez van. Az élet szar. Aztán meghalsz.
- Elmegyek - szólok oda annak az Avoxnak akinek a neve még mindig nem ugrik be, aztán kilépkedek az ajtón, és becsapom magam mögött. Eszembe jut, hogy nem is néztem tükörbe, mielőtt elindultam, ezért az ablakon visszatükröződő önmagamat bámulom meg. A változatosság kedvéért most is be van festve a hajam, ezúttal ismét átfestettem, mert elegem lett a vörösből. Most azonban nem vajszőke-feketére hanem kék-feketére van festve, egyik oldalt így, másik oldalt úgy. Két copfban van a hajam, így pont szín szerint elválasztva. Az ajkamon világos rózsaszín rúzs van, és fekete tussal van kihúzva a szemem. Egy bőrkabát, alatta egy olyan kék top mint a hajam színe, egy rövid farmer, szakadt neccharisnya, és egy tűsarkú cipellő. Fuck yeah, jól néz ki! Büszkén továbbindulok, és közben rá is jövök, hogy hova tartok. A Kiképzőközpontban van a Kiválasztottak lakóhelye is, és a hátsóudvaron van egy kis szoba, ahol egy pár napig tartjuk Stevent. Szóval ideje lesz meglátogatnom, régen láttam már, és tudom, hogy azóta rengeteget változott. Tényleg rengeteget. Ha jól végezték munkájukat akkor Steven mostanra teljesen át van térítve. A sötét oldalra muhahaha! Na jó, igazából csak elvettük az eszét, amivel normális embert faragtunk belőle, aki gyűlöli a Kiválasztottakat.
- Akeria D. West. Mintha nem ismernének - mutatkozok be a szememet forgatva a portán, ahol leellenőriznek minden embert aki be akar menni az épületbe. Ilyenkor már szigorúan őrzik a helyet, hiszen már minden fel van készítve a Kiválasztottak érkezésére. A nő halványan elmosolyodik, de hiába ismer, a szabály az szabály. Így odanyújtom a kezemet, és leellenőrzik az ujjlenyomatomat. Stimmel. Utána belenézek egy kütyübe, ami a szememet is azonosítja. Stimmel.
- Üdvözöljük a Kiképzőközpontban! - szólal meg a nő monoton, szinte gépi hangon, majd beenged a kapun.
- Köszönöm - biccentek, aztán végigmegyek az előtéren. Az egész üres, senki nincsen itt, és pont úgy érzem magamat mint az utcán. Mindenki vagy a tv előtt ül, vagy a Tömeg utcáján nézi a kivetítőn az adást, vagy élőben pillanthatja meg a Kiválasztottakat az Állomáson. Feltehetőleg a fiam is az utóbbit választotta. Már ha hallgat az anyjára. Szóval csak a magassarkúm kopogását hallom, ahogy egyenletesen lépkedek a márvány padlón. Hamarosan odaérek ahol Stevent tartják. Odakint Békeőrök állnak. Itt már nincs ellenőrzés, ha bejutottam, akkor csak Akeria lehetek. Félre állnak az útból, és kinyitják a rengeteg kóddal az ajtót.
- Most is egyedül megyek - nyugtázom, majd amikor kinyílik az ajtó. Belépkedek a szobába, Steven egy széken ül, kifelé bámul a berácsozott ablakon. Biztos vagyok benne, hogy hallja, hogy itt vagyok. Szerintem még számított is rám.
- Szia Steven. Hiányoztam? - kérdezem azon a mézesmázos gúnyos hangomon, és az ajkam is ilyen mosolyra görbül. Ezek után becsukódik magam után az ajtó, én pedig magamhoz húzok egy széket, és leülök rá. - Azt hiszem nagyon régen találkoztunk - mondom, és igaz is. Bár csak részben. Amikor legutóbb találkoztunk, még teljesen önmaga volt. Immáron levesztette azt az énjét. Miért nincsen hiányérzetem még sem? Még csak meg sem akarom gyászolni....
Vissza az elejére Go down
Allison Woodrow
Admin
Admin
Allison Woodrow


Hozzászólások száma : 61
Age : 26
Join date : 2012. Mar. 03.
Tartózkodási hely : 3. körzet

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptySzer. Júl. 25, 2012 6:38 am

Hirtelen minden eddigi gondolatomat elfelejtem, mikor meghallok egy nevet. A fejemet az erkély irányába fordítom és elgondolkodom rajta hogy nem csak képzelődtem-e.. Steven Bass. Nem… nem lehet. Steven. Itt van??
Felpattanok a székről és az erkélyhez szaladok. Ott van. Steven az. Borzasztóan néz ki, csupa seb és heg. Csak ledermedve állok ott és meredek a fiúra. Istenem. Még él. Steven él. A szívem hirtelen gyorsabban kezd dobogni, de nem merek levegőt venni. Csak egyhelyben állok és döbbenten méregetem a fiút. Olyan összekuszáltak a gondolataim, és nem tudom őket rendezni. Már az is épp elég furcsa hogy még nem ölték meg… de miért áll ott?
Semmi sem érdekel. Nem érdekelnek az, emberek, akik mellettem, illetve mögöttem ácsorognak, dehogy érdekel. Csak Steven. Megfordulok és a lift felé rohanok. Nem érdekel, hogyha nem tetszik Sarchernek, vagy Lucynek. Nyomatni kezdem a földszint gombját, mire az ajtó bezárul és leszáguld három emeletet. Amint az ajtó kinyílik rohanni kezdek, a hátsó udvar felé majd belevetem magamat az ott ácsorgó tömegbe. Steven a színpadon áll és beszélni kezd a mikrofonba. „Mind meg fogtok halni” víz hangzik a fejemben. Végig az arcát kémlelem és az ajkán lévő gonosz mosolyt. Ez mit akar jelenteni? Lehet, hogy komolyan beszél. De lehet, hogy rákényszerítették….áhhh. Túlságosan is össze vagyok zavarodva. Aztán Steven lemegy a színpadról és két őr áll mellé. Visszaviszik? Most vissza akarják vinni? Nem. Látni akarom. Beszélni akarok vele. Muszáj beszélnem vele.
A gondolataim még mindig összekuszáltak. Egymás után bombázom saját magamat a kérdéseimmel. Steven jól van? Miért akarják életben hagyni? Mivel zsarolják? Egyáltalán zsarolják? Mit csináltak vele? Merre viszik? Fogok tudni vele beszélgetni? Mit fogok kapni ezért a mentoraimtól?
Puff, vissza a valóságba. Biztos, hogy kinyírnak. Vagy úgy döntenek, hogy nem is foglalkoznak velünk, mert tulajdonképpen most pontosan azt csináltam, mint Matt. Igen, valószínűleg szörnyű hibát követtem most el és… és nem érdekel. Hirtelen észbe kapok, és előre verekedem magam a kisebb tömegben. És mit mondok majd neki? De ez nem is lényeges. Elég csak annyi hogy láthatom. Hogy vele lehetek. És akkor itt az újabb kérdés… miért akarok vele lenni? És nem tudom megmagyarázni. De elég a kérdésekből. Válaszokat akarok. És aki ezekre tud válaszolni az egyedül Steven. Egyre nagyobb léptekkel haladok előre, mikor már tisztán meglátom a fiú alakját. Szívesen odakiáltanék neki, de csak felhívnám magamra a figyelmet. Azt meg nagyon nem kéne.
Egyre közelebb érek Stevenhez, míg csak pár centi választ el attól, hogy megérintsem. Leküzdöm a köztünk lévő távolságot és finoman hozzáérek a karjához.
- Steven. – Suttogok. A fiú megáll, és hátra fordul. Tény, hogy messziről jobban nézett ki. Az arca tele van kék-zöld foltokkal és vörös hegekkel. Ám mindez semmi a karjához képest. Fogalmam sincs mit csinálhattak vele, de borzalmasan néz ki. Végigmérem még egyszer majd aggodalommal teli szememet az övébe fúrom. – Nagyon fáj? – teszem fel az idióta a kérdést. Persze inkább ez, mint a „jól vagy?”. Nincs jól. És igen… valószínűleg nagyon fáj neki.

// Bocsánat, eléggé gáz lett ez a reag :’D A következő ígérem jobb lesz ^^
Vissza az elejére Go down
Steven Bass
Körzeti lakos
Körzeti lakos
Steven Bass


Hozzászólások száma : 50
Age : 30
Join date : 2012. Mar. 13.
Tartózkodási hely : District 2

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyKedd Aug. 21, 2012 1:11 pm

Nero nem húz ki több szót belőlem. A szavak ideje most lejárt. Eljött a cselekvés ideje.
Tudom a további menetrendet. Edzeni fogok. Bajnok lesz belőlem, a jövő bajnoka. Revánsot fogok venni mindenkin, aki valaha is bántott engem.
... mind meg fogtok halni. És ha bosszút álltam, utána én is nyugodtan halok meg.
Miután véget ért az "interjúm", két békeőr fog közre. Bilincs kattan a csuklómon, én pedig egykedvűen tűröm.
- Nem kéne erősítés? - kérdezi bizalmatlanul a fiatalabbik Békeőr a másiktól, mire a másik megnyugtatja.
- Nem bánt a fiú. Legalábbis minket nem. Csak ha bekattan neki valami, vagy elszabadul. De arra az esetre - paskolja meg a fegyverét - erős bénító lövedék van benne.
- Miért nem éles lőszer? -
nyög fel az előző zöldfülű. Őt nem győzték meg a szavak.
- Nem lehet megölni - mondja szigorúan a rangidős - Szigorúan meg van tiltva.
- Parancs, értettem - vágja haptákba magát a fiatalabbik, és megragadják a karomat két oldalról. Elindulunk vissza a laborba.
Nem aludtam napok óta, és nem vagyok fáradt. Tényleg nem. Csak olyan semmilyen vagyok. Fásult, és... üres. Csak a gyűlölet lángol bennem, olyan erővel, hogy kínzón emészt el.
Nem is veszem észre a szőke alakot mellettem, csak amikor hozzám ér. A mozdulatára idegesen rezzenek meg, idegesen megrándul a karom, épp, hogy el nem taszítom. A Békeőrök szigorúan rántanak egyet a bilincsemen, ami erre automatikusan összéb húzódik a csuklómon, nagyon erős, a húsomba vág, és kiserken a vérem. Ettől felszisszenek, de kijózanítóan hat rám.
A szőke alak kimondja a nevemet. A békeőrök nem szólnak semmit, megállnak velem egy pillanatra. Nem tartanak a szőke kislánytól, aki...
Közömbösen végigmérem.
...aki Allison.
Milyen szép, és mennyire, de mennyire ... Gyűlölöm.
- Nagyon fáj? - kérdezi, és valami nagyon apró változást érzek a bennem lobogó gyűlölet-máglyában, alig lehelletfinoman, a tűz fészkében, ami csak egy apró fuvallat, elemészti a tűz, és nincs tovább.
- Mit akarsz itt? - a hangom idegenül cseng. Érdes, és reszelős, nem használtam mostanában, a kínzás közbeni ordibálás pedig nem tett jót, károsodtak a hangszalagjaim.
Allison szeme tágra nyílik, és most már tudom, amit nem mertem bevallani magamnak, érzelgős bohóc, de ez a lány volt az, akire a rövid 18 évem alatt vártam. Ez a lány volt az álmomban felsejlő ragyogó angyal, aki azért született, hogy velem legyen, akiben benne van a jövő, és nem temetője, de édes nyugvóhelye a múltnak. Vele nem fáj a múlt, nem bánt a jelen, és nem fenyeget a jövő.
...de minden csak szemfényvesztés volt. Allison szeme bezárul, kőfalba ütköznek az emlékek. Vagy az én tekintetem nem fogad be többet? Nem tudom.
Nyílna a szája, hogy mondjon valamit. Először. Másodszor.
- Neked itt nincs keresnivalód. - mondom továbbra is rekedten, és rideg vagyok, mint a halál. Kicsit felvonom a vállam, hogy megigazítsam a csuklómon a bilincset. Nagyon szoros volt, vér csordult a csuklómon, Ally pedig elborzadva nézte. - Menj vissza Woodrow. Ez már nem a mi időnk.
Allison erre mond valamit, de nem hallom. A békeőrök tovább indulnak velem, és a szemem sarkából látom, hogy a mentora megjelenik Ally mellett, és visszarángatja.
Mögöttem pedig becsukódik a nehéz fémajtó.

...ülök a székemen, mint pihenőidőben mindig, és kifejezéstelenül bámulok ki a berácsozott ablakon. Nem gondolok semmire. Nem foglalkoztat semmi. Nem várok semmit. Én így "alszom.". De az agyam nem kapcsol ki. ÉBer, mint egy vadon élő állaté. A hallásom és a látásom élesebb lett. Tökéletes gyilkológépet csinálnak belőlem.
EGyszercsak Akeria jelenik meg mellettem.
- Szia Steven, hiányoztam? - kérdezi a maga önelégült módján. - Azt hiszem nagyon régen találkoztunk .
Biccentek. Akeria a "kiképzésem" elején nem volt szemtől szemben jelen. Neki le kellett, hogy építsenek, hogy aztán a nulláról kezdhessen el dolgozni.
Tudom, mi következik. mindent tud az előrehaladásomról. Tudja, hogy már egészen jól látok a sötétben, hogy azt is meghallom, ha egy tű leesik. Tudja, hogy puszta kézzel embert tudok ölni, és, hogy el tudok kapni egy repülő nyilat a levegőben. Tudja, hogy minden fegyverrel tudok már bánni, csak egyet nem tud még biztosan: az emésztő gyűlölet mértékét, ami engem kínoz.
Egy hologrammos kivetítőn megnézi a dokumentumfilm jellegű bejátszást, amit az előrehaladásomról készítettek. A filmnek épp ott van vége, ahol végre sikerül elkapnom a nyilat röptében. Kikapcsolja, és egy darabig nem szól semmit.
- Mind meg fognak halni - mondom halálos nyugalommal.
Vissza az elejére Go down
Allison Woodrow
Admin
Admin
Allison Woodrow


Hozzászólások száma : 61
Age : 26
Join date : 2012. Mar. 03.
Tartózkodási hely : 3. körzet

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyCsüt. Aug. 23, 2012 10:22 pm

Steven borzasztóan megrémiszt. Nem csak az arcán lévő sebhelyek azok amik ijesztőek. Az ahogy hozzám szól sokkal inkább gyakorol rám sokkoló hatást. Nem régóta ismerem őt, de egyszerűen fogalmam sem volt, hogy ilyen elidegenülten is tud beszélni. Hozzám. Van valami szörnyen nyugtalanító a kimondott szavai és a hangszínében egyaránt, amitől gombóc nő a torkomba és úgy érzem, hogy egy szót sem tudok kipréselni magamból. Megpróbálom lenyelni, de mindez hiába való, gyenge próbálkozásnak tűnik, mert a gombóc egyre csak növekszik. Azért válaszra nyitom a számat, de nem megy. A meglepettségtől és az elkeseredettségtől - no meg a gombóctól - egy árva szó sem jön ki a torkomon. Esküszöm, hogy mindenre számítottam. Kivéve arra, hogy Steven, az a Steven aki mellett jól éreztem magam, ennyire idegen lesz egy perc alatt. Sőt... a "jól" nem is a megfelelő kifejezés. Ő minden bajomat elfelejtette velem, és rávett hogy mosolyogjak, és hiába voltunk egy veszélyekkel teli utazáson, ő biztonságot nyújtott a számomra. És... nem hagyta, hogy elessek. Akaratlanul idéződik fel bennem, ahogy a kőre készülök zuhanni, mire az ő erős kezei átfogják a derekamat és megtartanak. Olyat, amit akkor... én még egyszerűen nem éreztem. Persze, ez tiszta baromság. De mégis.. egyszerűen lehetetlen dolognak tűnik, hogy az egészet csak beképzeltem magamnak, és igazából semmit nem éreztem, egyszerűen csak hálát amiért nem hagyta, hogy betörjem a fejemet. Biztos vagyok benne, hogy többről volt szó. Az agyam tiltakozása eltörpül az égető érzés mellett, ami újra és újra felidéződik bennem amikor visszagondolok arra a napra.
Egy hideg fuvallat fut végig a hátamon mire én akaratlanul is összerezzenek. Elhessegetem a csodálatos, mégis fájdalmas emlékképeket és visszatérek a jelenbe. A jelenbe ami most ijesztőbbnek tűnik mint azelőtt. Újra kinyitom a számat, de most azért nem jön ki rajta hang mert nem tudom mit mondhatnék. És talán azért mert tudom, ha megpróbálok megszólalni akkor menten elbőgöm magam. Steven valószínűleg észreveszi hogy ez nem fog menni, mert újra megszólal. Ezúttal vissza akar küldeni engem de nem értem jól mivel a csuklójából folyó vért kezdem nézni. Legszívesebben magamhoz kapnám a kezét és megvizsgálnám hogy nincs-e nagyobb baja, de egyrészt azt a békeőrök nem hagynák, másrészt pedig úgy vélem Steven sem.
Lassan eljutnak az agyamig a szavai és ideges tekintetemet rá emelem. Aztán megint mondd valamit, de ezúttal tisztán értem a szavait. Mikor a vezetéknevemen szólít meg, olyan érzésem támad mintha belenyomtak volna egy kést a gyomromba. Az pedig hogy közli, ez nem a mi időnk, csak rátesz egy lapáttal és már nem csak a kés szúrós érzésével kell megbirkóznom hanem azzal is, hogy párszor megforgatják a hasamba. A békeőrök megfogják a bilincsét és ráncigálni kezdik őt. Én erőt veszek magamon, az immáron hatalmas gombócot sikerül lenyelnem. Bőven lesz majd időm bőgni a szobámba, most annak van itt az ideje hogy visszavágjak neki, még egyszer utoljára mielőtt teljesen eltűnik a látóteremből.
- Igen? És az mikor jön el, Steven?! - Teszem fel a kérdést, de olyan érzésem támad hogy hiába, mert már nem hallja. Elkéstem. K*rva életbe. Mindennel elkéstem.
Magam elé meredve állok ott tehetetlenül. A szemem csípni kezd a visszatartott könnyektől és megint elszorul a torkom. Vagy ötvenszer pörgetem le lelki szemeim előtt az iménti jelentet, de csak rosszabbul érzem magam tőle. Majd hirtelen egy erős szorítást érzek a karomon. Egy pillanatra azt hiszem - vagy inkább csak reménykedem - hogy Steven szorítja meg a karomat, hogy elmondja, ez csak színjáték volt. De természetesen ez csak a bennem lévő gyerek vad gondolatai, aki legszívesebben összekuporodna az egyik sarokba és magába roskadva, véresre sírná a szemeit. Ugyanakkor az az énem aki már felnőtt, tudja hogy nem lehet Steven, hiszen semmi értelme annak, hogy megszökött. Ez az énem tudja, hogy Dominic Sarcher, a mentorom szorítja a karomat és rángat vissza. Tudom, hogy hatalmas baj lesz ebből. Tudom, hogy ki fognak akadni rám. Tudom, hogy az amit most Dominic mondd nekem, csak a kezdet. De nem érdekel. Nem állok ellent neki, sőt még örülök is annak, hogy nem kell egyedül és a körülöttem lévő ürességgel együtt felballagnom a harmadikra. Örülök, hogy van mellettem valaki. Hirtelen minden vonzóbbnak tűnt minthogy egyedül legyek, magamra hagyva a saját lélekölő gondolataimmal. Az ürességemmel és a könnyeimmel amik még mindig ki akarna törni de idővel csillapodnak.
Visszamegyünk a körzetünk emeletére ahol bénán megállok az ajtóban és nekitámaszkodom a falnak.
// szerintem folytassuk a harmadikon Smile A helyesírásért pedig bocsánat xD
Vissza az elejére Go down
Dominic Sarcher

Dominic Sarcher


Hozzászólások száma : 47
Age : 47
Join date : 2012. May. 01.
Tartózkodási hely : Panem, District 3

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyPént. Aug. 24, 2012 11:28 am

A kiscsaj eltűnt.
Először Lucyt se láttam, reméltem, hogy azért, mert Ally után indult, de aztán megláttam a szobában.
Allison szőke fejét pedig lenn a hátsó udvaron, pont ott, amerre a Bass gyereket elvezették.
Villámgyorsan a liftnél termettem, hogy pár pillanat múlva már én is lenn lehessek.
utolértem őket. Megálltam. Végighallgattam a beszélgetést.
Az első reakcióm az volt, hogy teljesen elborzadtam. Mit csináltak a kissráccal? Bár teljesen nyilvánvaló. Ez bizony egy csúnya agymosás. De az agresszívabb fajtából.
Mielőtt közbelépnék, gyorsan felmérem a helyzetet. A karja bevérzett, de természetellenesen szálkásak az izmai, az erei kidagadnak, és a tekintete...
Gyorsan felfirkantok egy pár infót a képzeletbeli jegyzetfüzetembe. Gyilkos. Egy gyilkos. Egy remekül felkészített, kidolgozott, fantsztikusan hidegvérű gyilkos.
LEmondóan sóhajtok.
A kissrácnak annyi...
Szinte megesik a szívem a kiscsajon. Annyira kétségbe van esve, mondjuk nem csodálom. Akár keresztet is vethet a fiúra, valószínűleg soha többet nem láthatja az igazi énjét.
Aztán mondjuk magamon esik meg a szívem, mert van egy ilyen mentoráltam, akivel ez a szitu. Hát tízpontos vagy, Sarcher. Az egyik a volt csaját hajszolja végig a peronon, a másik meg... Hát a másiknak a pasasának meg kimossák az agyát. Elsőrangú.
Hallom a srác utolsó mondatát, látom a megdöbbenést Allison arcán. Valószínűleg fáj neki, mert könnybe lábad a szeme. Ezt viszont nem hagyhatom, hogy lássák, hogy Allison bőg mindenki előtt.
Közbe kell lépjek.
Odalépek, és erősen megragadom a karját. Ernyedten hagyja, hogy magammal vonszoljam, semmi ellenállás, semmi tiltakozás. Hát ez nem túl jó, egy anyai nagypofon tenne jót neki, de azt én nem oszthatom ki, majd Lucy kiosztja, ha akarja.
Egy büdös szót nem szólok, míg végigvonszolom az udvaron, és betolom a liftbe.
Egy pár pillanatig egykedvűen figyelem, míg küszködve tartja vissza a bőgést.
- Hagyd. Már vége. Engedd el... - mondom neki kimérten, és halkan. - Már vége.
Allison rámmereszti a szemét, és nem akarja elhinni, amit mondok. Illetve, elhiszi. Épp ez a baj...
De jobb, ha kemények leszünk. Ez itt nem a dedó. Erősen megragadom Allison vállát, és a szemébe nézek.
- Ide figyelj. Steven nincs többé. Megértetted? El kell engedned ezt a fiút. - nem akarok belegondolni, milyen veszélybe kerülhetünk, ha Stevent bedobják ellenünk. Nem akarom. - Figyelsz, Allison? Ide nézz. A szemembe. - úgy néz rám, mint egy drogos. Semmi élet nincs a szemében. Mint aki örökre feladta. - Vedd úgy, hogy Steven Bass halott. Próbáld meg elkerülni. Megértetted? A saját és a körzeted érdekében.
Ez a buzdító beszéd nem igazán megy nekem, bezzeg, ha Thomas lenne itt. Nem is ragozom tovább. Bemegyek a részlegünkbe, Allisont pedig ott hagyom az ajtó előtt. Majd megkeresem Lucyt, és kiküldöm hozzá. Ez olyan női dolog...

/Majd Lucy folytatja a harmadikba.:DDD/
Vissza az elejére Go down
Akeria D. West
Kapitóliumi lakosok
Kapitóliumi lakosok
Akeria D. West


Hozzászólások száma : 24
Age : 46
Join date : 2012. Mar. 06.
Tartózkodási hely : Kapitólium

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyVas. Okt. 28, 2012 5:03 am


Steven

what's up big boy? you miss me, honey?

Valamivel ezelőtt képes lettem volna puszta kézzel kinyiffantani őt. Vagyis.... Nem, lehet, hogy mégsem lettem volna képes rá, mivel ez a gyerek olyan mint valami szuperhős. Nagy dolog, hogy még életben van - és elég szomorú is - de ha már úgy alakult, hogy a fiam szétverése után is él, akkor már hasznosítsuk egy kicsit a gyereket. Most már kevésbé akarom holtan látni. Még mindig ha csak ránézek eszembe jutnak azok a napok, amikor szócsatát vívtunk egymással. Nem vagyok egy könnyen megtörhető ember, általában halál nyugodt vagyok, de ez a gyerek olyan szinten képes volt belőlem kihozni a legrosszabbat, hogy most egy cseppet sem sajnálom, és soha nem is fogom sajnálni. Jó lesz arra, hogy az Arénában nagy dolgokat vigyen végbe. De utána szemrebbenés nélkül fogom végignézni az ő halálát is. Miután beteljesítette feladatát, és megölt mindenkit neki is meg kell halnia. Miért is élne? Mennyivel több ő azoknál akiket le kell gyilkolnia? Semmivel nem több, ugyanolyan Körzeti selejt, mint a többi nyomorult. Hiányozni sem fog. Viszont mivel nekem ahhoz nincs kedvem, hogy bemenjek az Arénába öldökölni, itt a remek lehetőség, hogy végre legyen értelme az életének. Tudom, hogy ezek a gondolatok undorítóak a Körzetben élők számára, és hogy megvetik azt amit csinálunk, csinálok. De nem érdekel. Vagy az Arénában döglenek meg, vagy éhen halnak a Körzetükben. Én meg tudod mit csinálok, baz*meg?! Jól élek, mert megtehetem.
A hologrammos kivetítőt bámulom, amelyen Steven fejlődéséről van szó.A Kapitólium képes bármire. Embereket képes megölni, vagy akár megszánni. Képes legyengíteni, de felerősíteni. Képes elvenni az emlékeidet, és áttéríteni téged egy teljesen más emberré. A Kapitólium hatalma végtelen, minden Körzetben élő védtelen áldozata csupán a Kapitólium féktelen haragjának.Kétszer lázadtak fel. És most mégis itt ül velem szemben az a személy, aki mindennél jobban megtapasztalhatta, hogy mire is képes a Kapitólium. Sokak haltak meg, sokak vesztek el, volt aki túlélte a hosszadalmas éveket. Steven Bass meghalt, és túlélt. Ezt a kettőt egyszerre. Többé már nem az az ember aki volt, ő már lassú halált halt, de ettől még itt ül, bámul rám, beszél hozzám, lélegzik, nyel, lát, érez. Nem fájnak többé neki dolgok, csupán belső érzelmei korbácsolják már. Mi már nem bántjuk. Más sem bánthatja, hiszen a Kapitólium megtanította arra, hogy a fizikai fájdalom ne fájjon neki. Naphosszat verhetjük egy vas rúddal a hátát, eltörhetjük a csontját, szilánkosra tördelhetjük a koponyáját. Tűri a fájdalmat, nyilat kap el röptében, és egy ökölsuhintással halálosra ver bárkit.
Mosoly jelenik meg az arcomon, amikor a kisfilmet nem vetítem már tovább, és csupán Steven nyugodt hangja töri meg a szobában uralkodó csendet.
- Elhiszem - bólintok, és miközben a bájos mosoly nem fagy le az arcomról, félre billentem a fejemet. - Steven, itt nem csak az a lényeg, hogy egytől egyig meghalnak. Hanem, hogy mindegyiket te fogod megölni, saját kezűleg - hajolok hozzá közelebb bizalmasan. A hangomban semmi ridegség nincsen. Most úgy beszélek vele, mintha egy kiskutyával beszélnék, és azt dögönyözném. Már bocsánat kiskutya, hogy Steven Bass-hez hasonlítalak...
- A kérdés csak az... - hajolok ismét hátra, és kényelembe helyezem magamat a széken. - ... hogy vajon képes leszel e rá?! - kérdezem, és igyekszem a lehető legkétkedőbben pillantani rá. Tisztában vagyok vele, hogy simán képes rá. Csak szeretném tudni, hogy ő is tisztában e van ezzel.
Vissza az elejére Go down
Steven Bass
Körzeti lakos
Körzeti lakos
Steven Bass


Hozzászólások száma : 50
Age : 30
Join date : 2012. Mar. 13.
Tartózkodási hely : District 2

A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg EmptyKedd Nov. 06, 2012 5:59 am

Akeria szavai úgy visszhangzanak a fülemben, mintha hangosbemondóból szólna. Elégedettséggel tölt el, hogy ő elégedett a teljesítményemmel, ez a legtöbb, amit jelen helyzetemben érezhetek.
És akkor jön a kérdés. Hogy képes leszek -e rá.
Kapásból vágnám rá, hogy igen, de jól tudom, hogy Akeria nem ilyen választ vár tőlem. Nem vagyok forrófejű már, mint egy forradalmr. Hideg vagyok és megfontolt mint egy gyilkos.
Újra jönnek a bejátszások a hologrammos kivetítőn. Ezúttal az emberekről, akiket meg kell ölnöm, amennyiben nem tudnának végezni egymással. Sorban, egymás után. A két kis szőkeség. A húgom naiv, ártatlan arca, akiért egykor az életemet is odadobtam volna, akit megvédtem volna mindentől, akit akartam látni felnőni, boldognak lenni, akit meg akartam kímélni a világ minden mocskától, akit vigasztaltam, ha sírt, akinek a dézsa fölött mostam a haját, vigyázva, hogy semmi se menjen a szemébe, szegény kislány, sírt már eleget. Akire büszke voltam, hogy milyen kedves, hogy milyen szép, és milyen ártatlan.
...és aki elárult engem. Egy kígyó. Minden nő kígyó, pedig annyi nőhöz és lányhoz kötődtem életemben, mert a lányok nem tudják megvédeni magukat, és a fiúknak az a dolguk, hogy megvédjék őket. Ezt apám tanította nekem.
Anyámhoz, aki még értünk, a gyerekeiért sem volt képes talprallni. Aki hagyott volna minket veszni hagyni. Amikor apa meghalt, szükségünk lett volna anyánkra. CSakhogy ő sem volt többé.
Ott volt Lily, akiért hosszú évekig odavoltam, mindent megtettem volna érte, és ő mégis Kennyvel ment el meghalni.
Ott van a húgom, akiről beszéltem.
...és ott van ő.
Allison Woodrow. A harmadik körzetből. Aki, aki felbukkant, hogy aztán eltűnjön, én pedig itt kössek ki.
Szemrebbenés nélkül fogom megölni őket, mert bosszúra szomjazom, csak a kiontott vér szaga csillapíthatja a dühömet, az már egy másféle fájdalom lesz, sokkal elviselhetőbb.
És itt van Akeria, aki szörnyeteget csinált belőlem... De most már jó így, már nem vágyok vissza a régi életembe, ami csak hazugság volt.
- Készen állok - mondom higgadtan Akeriának.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





A hátsó udvar-részleg Empty
TémanyitásTárgy: Re: A hátsó udvar-részleg   A hátsó udvar-részleg Empty

Vissza az elejére Go down
 
A hátsó udvar-részleg
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The hunger games :: Viadal :: Kapitólium :: Lakórészleg-
Ugrás: