A 100 éhezők viadal!
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 "There are words, that are better unheard, better unsaid!"

Go down 
SzerzőÜzenet
Dominic Sarcher

avatar

Hozzászólások száma : 47
Age : 42
Join date : 2012. May. 01.
Tartózkodási hely : Panem, District 3

TémanyitásTárgy: "There are words, that are better unheard, better unsaid!"    Kedd Jún. 05, 2012 11:15 pm

"At the shrine of friendship never say die, let the wine of friendship never run dry..."



A 81. Viadal évének Aratásnapja előtt.

Az idősebb Thomas Malloyt mindenki ismerte a Harmadikban. Műszerész volt, szabadgondolkodó, és nem mellesleg azt suttogták, hogy forradalmi megmozdulások motoszkálnak a fejében. De ezt akkoriban még nem tudtam. 17 éves voltam, egy évvel a Viadalom után, és ideje volt választanom magamnak valamilyen talentumot. Fogalmam sem volt, mi legyen az. Ami igazán érdekelt, az a fegyverkészítés volt, de erre a tevékenységre nem igazán hittem, hogy a Kapitólium áldását adta volna.
Cél nélkül kóvályogtam a FeketePiacon, Marie-hoz most nem tudtam "meglógni", mert két hétig nem érkezik vonat errefelé, otthon maradni meg nem akartam, nyomasztó volt a GYőztesek Faluja, és nemsokára itt a következő Viadal, amikor is nekem kell felkészítenem két gyereket a mészárszékre. Szerencsére nem kell egyedül dolgoznom, a Harmadikban azért van jópár győztes. Persze, annyi nincs, mint a Hivatásos körzetekben, de azért akadunk szép számmal. Különben is, amíg ott van Frides, nincs miért aggódjak. Tőle lesz alkalmam eltanulni a lényeget. Aztán verhetetlen mentor leszek, és mindig győzelemre fogom vinni a kiválasztottjaimat. Legalábbis 17 évesen még erről ábrándoztam. Egyszer a Dom Sarcher név még sokat fog jelenteni a mentorok között, fogalom leszek, "A Véres Gyémánt"!
Amikor így elmerengtem a magam gondolataiban, teljesen ki tudtam zárni az embereket a külvilágból. SEmmi el nem jutott hozzám, az se, ahogy összesúgnak a hátam mögött, vagy, hogy barátságosan odaköszönnek nekem. Le kellett szoknom arról, hogy ezekkel törődjek, mert eleinte szörnyű tortúra volt egy-egy utcai kiruccanás, folyton arra kellett gondolnom, hogy azt nézik, hogy véres a kezem.
Több olyan alkalom is volt, amikor hatszor keltem fel éjszaka, mert annyira fáztam, és órákon keresztül sikáltam a kezemről a nemlétező vért. Egyik ilyen éjszakám után kimentem az utcára friss levegőt szívni. Nem kellett volna. Túl éles volt a fény, szörnyű migrén kezdett gyötörni, és nem értettem, miért bámul mindenki. Aztán lenéztem a kezemre, és elszörnyedtem: vastag csíkban csordult végig a csuklómtól a vér az ujjbegyeimig, hogy aztán lecsöppenjen a földre, és elnyelje a por.
Éreztem, ahogy a maradék vér is kiszalad az arcomból, bűntudatom volt, és őrültként kezdtem dörzsölni a kezemet, hogy eltüntessem a vért.
- Mit művelsz, Dominic? - nem is emlékszem, ki jött oda hozzám. Talán egy szomszéd. Vagy csak egy jóindulatú ismeretlen. Nem tudom. Akkor láttam, hogy már a földön térdelek, és kétségbeesetten dörgölöm a tenyeremet már a betonhoz. hátha az leszedi a vért.
- Én.. Nem én voltam, mindjárt leszedem, én csak... - mentegetőztem zaklatottan, miközben az a valaki erősen megragadta a csuklómat, és felemelte a betonról. - Csurom véres, de nem tudom mitől...
- Dominic, nézz ide, a szemembe. - mondta higgadtan az a valaki. Amikor felnéztem, akkor eljutott az agyamig, ki az. Thomas Malloy. Bocsánat, mióta fia van, ő az idősebb Thomas Malloy. - Nincs ott semmi, látod? - emelte a szemem elé a tenyerem, mint egy rongybabának. - Jó, most már van, hogy véresre horzsoltad a kezedet a betonon. De nem csurom vér, meg ilyesmi. Érted?
Újra a kezemre néztem. A csöpögő vér eltűnt, és csak piszkos horzsolt sebeket láttam, ami hirtelen baromira csípni meg fájni kezdett.
Thomas Malloy vitt el akkor a Harmadik legjobb gyógyítójához is, aki azt mondta, semmi bajom, nem vagyok őrült vagy ilyesmi, csak megviselte az idegrendszeremet a viadal, és kicsit labilisak lettek az idegeim, de ez teljesen normális jelenség azok között, akik kijöttek az Arénából. Ez idővel rendbe jöhet, csak rendbe kell raknom magamban egy - két dolgot.
...szóval ott tartottam, hogy mászkáltam a fekete piacon, és a semmiről gondolkodtam, meg, hogy mit is kéne kezdenem Talentum címen, és persze igyekeztem nem a kezemre nézni, nehogy újra lássam a vért, amikor is éreztem, hogy megrángatják az ingemet, úgy deréktájon.
- Bocsánat, nem láttad az apukámat?
Lenéztem. Olyan 7-8 év körüli kisfiú állt velem szemben, kicsit alacsonyabb az átlagos nyolcéveseknél, viszont erős, masszív kiskölyök, afféle vasgyúró. Sötét haja és okos szeme volt, mokány kis arca szinte tiszteletet parancsolt.
- Ki az apád, kölyök? - kérdeztem tőle, nem lehetett szó nélkül hagyni a kisrácot. Egy jelenség volt. Volt valami mérhetetlenül ismerős a tekintetében, de nem tudtam volna megmondani, mi az.
- Ugyanúgy hívják, mint engem. - a kisfiú nem látszott zaklatottnak. Egy normális nyolcéves bömbölne, ha elvesztené az apját a piacon.
- Na és hogy hívnak? - próbáltam sürgetni a bemutatkozást, hátha megtudom végre, honnan ismerős.
- Thomas Malloy. - mondta ki önérzetesen a nevét, látszott, hogy büszke rá.
- Minden világos. - mormogtam magam elé. A kisfiú tényleg az apja kiköpött kicsinyített mása volt, a hanglejtésük, a stílusuk is megegyezett, ledöbbentő volt a hasonlóság.
Igen, meg kell hagyni, mióta kijöttem az arénából, ilyen apró dolgokon képes voltam leragadni. De remélhetőleg ez is majd csak elmúlik.
- Nem, nem láttam. - jutott eszembe, hogy a gyerek választ vár, ahogy türelmesen nézett a szemembe. - De segíthetek megkeresni. Bár lehet, az lenne a legjobb, hogy ott megvárd, ahol elvesztettétek egymást.
- Ez jó ötlet - hagyta rám a fiúcska, majd leguggolt a porba, és figyelmesen rajzolt tovább egy kődarabbal. Olyan erősen koncentrált, hogy én sem tudtam megállni, hogy ne nézzek oda.
OKé-oké, látszott, hogy gyerekajz, de meglepően egyenes vonalakkal rajzolt, határozott kézzel. Elég precíz, pontos tervrajz volt, és jól láthatóan egy...
- ...pisztolyt tervezel? - vontam fel a szemöldököm. Azt hiszem, ez végképp eloszlatta a kétségeimet affelől, hogy az apjának vannak -e forradalmi megmozdulásos tervei, vagy sem. Különben honnan tudná egy ilyen kiskölyök, hogy hogy néz ki egy pisztoly?
- Mindjárt itt az Aratásnap. - bólintott a kisfiú.
- DE hát téged még úgyem húzhatnak ki. - vetettem ellent, kicsit beléhasított a fejembe a fájás, mikor kimondta az Aratásnap szót. - Hány éves vagy?
- Hét, de már majdnem nyolc. - húzta ki magát. - Tudom, hogy nem húzhatnak ki. De az ember jobb, ha időben felkészül.
Egy pillanatra be kellett csuknom a szemem. Nem-nem-nem. Dominic Sarcher, neked már nem kell felkészülnöd semmire. Kész. Vége. Egyszer megcsináltad, többször nem kell. Inkább a rajzra koncentráltam.
- Forgótáras? - kérdeztem, mire a gyerek bólintott.
- Az automata pisztolyt még nem tudom, hogy hogy néz ki. Azt még csak messziről láttam.
- Azért ebben is van kivetnivaló. - jézusom, egy hétévessel vitatkozom? - A célgömbnek sokkal kisebbnek kéne lennie.
- Nekem rossz a szemem. - mondta nyugodtan a gyerek. Nahát, ennek mindenre van egy válasza.
- Az nem számít. - vontam vállat. - Ez a méret már-már zavaró. Szabad? - vettem fel én is egy követ, és átrajzoltam a fegyver csövét. - Így ni. ÍGy sokkal életszerűbb. Megmutassam az automata revolvert is?
- Igen! - villanyozódott fel a gyerek. Úgyhogy leültem mellé, és rajzoltam neki egy automata Smith and Wesson alaprajzot, aprólékos gonddal, ami a porban nem is olyan egyszerű. - De mondjuk, ha ezt ide tennénk, az ütőszeget meg kicsit beljebb tolnánk, a szánt pedig kitámasztanánk a.... Szóval, egy sokkal nagyobb teljesítményű, merőben új fegyvert kapnánk. - magam is meglepődtem, nahát, hogy ez előbb nem jutott eszembe.
- Honnan tudsz ilyeneket? - álmélkodott a gyerek. Természetesen honnan tudhatta volna, hogy apám fegyvereket javít. - Ja de tudom, ki vagy! - ismert meg - Dom Sarcher, a Véres Gyémánt! - olyan fura volt a nevemet egy ilyen kiskölyök szájából hallani, ahogy a rámragasztott becenevet is.
De akkor hirtelen árnyék vetült a porrajzokra, aminek különlegesen hálás voltam, tekintve, hogy megint bántani kezdett a fény.
- Thomas, már mindenütt kerestelek!
A kissrác meg én egyszerre néztünk fel.
Az idősebb Thomas Malloy állt fölöttünk, ekkoriban olyan 27 év körüli lehetett, tehát 10 évvel idősebb nálam, fiatal, erős férfi, napbarnított bőrű, sötét hajú, sötét, ragyogó szemű. De hát a külseje leírását lásd a fiánál, csak adj hozzá 20 évet.
- Á, hello, Dominic. - köszönt nekem is. - hát megtalálta a gyerekemet? Örök hála - nevetett, és letérdelt mellénk. - Nem szeretem, ha csak így eltűnsz, fiam.
- Sajnálom- mondta a gyerek, de nem kezdett el magyarázatot fűzni hozzá, hogy miért keveredett el az apjától.
- A fia nagyon bosszantó tud lenni - hoppá, már megint bunkón kimondtam az őszintét. De az idősebb Thomas csak nevetett.
- Ne hülyéskedj, Dominic, egyszer már tegeződtünk! Amúgy meg tudom! Túl okos. Igaz fiam? Miről jöttél rá? - majd ránézett a rajzainkra, és füttyentett. - Ejha. - Először a fia rajzát vette szemügyre, és megpaskolta a fejét, majd az enyémet vizsgálta meg.
- Az ötlet nagyon jó - mondta elismerően. - Akár a 10szeresére is megnöveli a fegyver teljesítményét.
- Persze, minden a rugó erősségén múlik- bólintottam - És persze a ruganyosságán. Az sem mindegy, milyen anyagból készült. - kezdtem új ábrába - Ha ezt lejjebb tennénk, ezt pedig kicserélnénk, mondjuk...elaterit rézre.
- ...attól kétszer akkora energiával tudnánk elsütni - ugyanaz az arckifejezés terült szét rajta, mint a fián percekkel ezelőtt. - Nahát, Dominic - csapott a vállamra - odabent valahogy nem volt alkalmad megmutatni, hogy ilyenekhez is értesz!
- Ehhez a legjobban - vallottam be, és a gyerekre néztem, aki figyelmesen nézte, mit csinálok. - De lassan talentumot kéne választanom, és egyelőre fogalmam sincs, mi máshoz értek. Úgy értem, a kapitólium nem fog kedvesen bólongatni, hogy én fegyvereket akarok készíteni...
- Arra nem - bólintott Thomas - De magára, az alkotó tevékenysére igen. Tervezz. Vagy csak rajzolj. Elég jó fedősztori ahhoz, hogy közben azt csinálj, amit szeretnél!

... Így hát tőle kaptam az ötletet. A hivatalos talentumom így lett grafikus. Thomassal együtt terveztünk újkeletű fegyvereket, ötleteket kaptam tőle, és én úgyszintén adtam jó párat neki... és valahogy így kezdődött a barátságunk, 10 év korkülönbség ide, vagy oda...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
"There are words, that are better unheard, better unsaid!"
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The hunger games :: OOC Részleg :: Naplók-
Ugrás: