Aratásnap

Nem árt tudni, hogy hogyan választották ki az ellenfeleidet. Talán önkéntesek lettek? Vagy csak szerencsétlenek és kiválasztották őket? Itt egy hatalmas kivetítőn bárki megnézheti.

Le lehet írni, hogy mit gondolsz az aratásról, ez afféle bevezető játék. Nem kell reagolni, elég egyet írni, és sorrend nincsen.

Még csak Dylanre sem nézek. Anélkül, hogy egy szót is szólnék hozzá, anélkül, hogy kitölteném rajta a haragomat, egyszerűen csak a vonatra lépek, magam mögött hagyva mindent. A kiskoromat, az otthonomat, a családomat, és talán az életemet is. Utoljára látom... Talán tényleg utoljára látom, miközben kinézek az ablakon. Pár perc múlva elhagyjuk az Első Körzet határait, egyenesen a Kapitólium felé utazva. És akkor itt a vége. Mostantól egészen másról fog szólni az életem... Ami talán nem is tart majd olyan sokáig.
- Nos mit gondoltok? - kérdezi Sebváltófej magas hangon nyekeregve, mint valami megnyúzott mókus. - Luxus körülmények, és 44 kiválasztott. Annyira izgalmas - tapsikol, és a vállamra teszi a kezét. Dylannel is ezt teszi, de még mindig nem vagyok hajlandó rá nézni. Ilyen nincsen. A legjobb barátom, és én, itt állunk. A Kiválasztottak vonatán. Képtelen helyzet. Sírni van kedvem, de nem sírok. Tudom, hogy a szemeim felduzzadtak amiért annyit sírtam az imént, de most nem ömlik a könny a szememből. Csak egy apró könnyfátyol nehezíti a látásomat, de nem akar kiesni egy csepp sem. Ehelyett viszont egész testemben reszketek. A szám is remeg, a kezemről ne is beszélve, amivel néha megfogom görcsbe rándult hasamat. Borzasztóan félek, és még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez történt velem. Az a helyzet, hogy már majdnem elfelejtem hogy remegjek, de mikor belépek egy szobába, ahol hatalmas kivetítők előtt ülnek a Kiválasztottak... ez az érzés csak fokozódik.
Már mindenki itt van, hiszen a mi körzetünk van legközelebb a Kapitóliumhoz. Minket vesznek fel legutoljára. Néhány tekintet Dylanre, a két mentor kiválasztottra, Sebváltófejre, és rám vetődik. Próbálom kikerülni a pillantásokat, nem nézek az arcokra. Nem! Nem akarok összeesni félelmemben. És az a helyzet, hogy az a lány, aki ott ül... Azt mintha ismerném. A piacos lány. És... és Masha? És...
- Ők mit keresnek itt? - kérdezem elcsukló hangon, de mindenki hallja a hangomat. Nem nézhetek még jobban körül. Nem tudhatom meg, hogy még hány embert ismerek. Elég, hogy kiszúrtam Allisont, aki Nicolera, a nővéremre emlékeztet, és Mashát akivel volt egy eléggé érdekes találkozom a múltban. Megint érzem, hogy kiráz a hideg, és megint remegni kezd a szám. A könnyfátyol visszatelepszik már amúgy is kisírt szemeimre.
- Ó! Idén együtt utazik minden Kiválasztott. Hát nem csodás? - kérdezi megint idegesítően tapsikolva.
- Nem! Kicsit sem az! - förmedek rá, és majdnem felnevetek, mert észreveszem, hogy megint az a rám jellemző tiszteletlenség bujkál a hangomban, amivel mindig a Békeőröket is szívattam. Sebváltófej kerek szemekkel rám néz.
- Hmm? - kérdezi hümmögve, hogy mégis mit akarok ezzel mondani, és várja a kitörésemet. Meg a hattyú halálát. Ennek ellenére elkapom róla a pillantásomat, és ismét a Kiválasztottakra pillantok. Aztán meglátok egy üres széket. Odamegyek, és leülök rá, a kivetítőre bámulva. Nem érdekel, hogy Dylan, Sunshine, és Jarell mit csinál. A lényeg, hogy már nem én vagyok a középpontban.
Hamarosan játsszák is az Aratásnapok összefoglalóját. Látom az arcomat, ahogy azt hiszem álmodok, aztán ahogy elesek, és rádöbbenek, hogy ez nem álom. Aztán Dylan hőstette. Oké, megnézheted. De csak egyszer, gondlom magamban, és oldalra sandítok alig láthatóan. Dylan ott ül, és a képernyőre bámul. Oké, megvolt az egy pillanat. Visszaszegezem a tekintetemet a képernyőre.
Megan Bass. Milyen szép. Valahogy csak ez ragad meg bennem, ahogy a Második körzet aratását nézem. És jön is a harmadik.
Allison Woodrow... Ő is gyönyörű. És önkéntesnek jelentkezik? Na de... amikor a piacon elmesélte, hogy mi az az álomfogó... Nem tűnt öngyilkos hajlamúnak.
Alycia. Ez hihetetlen! És őt is ismerem. Ő igazított útba amikor eltévedtem. Amikor kiderült, hogy mi lesz a 100. Éhezők Viadala, a 4. Nagy Mészárlás poénja... izé, szabálya.
Gwen Castle. Kedves arca van, és valahogy nem tudom elképzelni, ahogy vér fröccsen rá, vagy ahogy csak elvágják a torkát. Még nekem sincs ekkora fantáziám.. Nem fér össze egy ilyen lány, és a vérengzés... Nem, ez olyan mint a mágnes. Van akihez illik az öldöklés. Hozzá nem.
A következő fiú Rory Sky. Szinte sajnálom szegényt. Nagyon unhatta a kiválasztást, mert olyan mintha el akarna aludni a színpadon. Vagy csak én vagyok ennyire.... Érzékeny, és gyenge?
Bonnie Hayes. Milyen szép ő is. Kezdem azt hinni, hogy szépségversenyre tartok. Biztosan Rory lenne a szépségkirálynő, gondolom magamban csípősen. Elvigyorodok, de senki sem láthatja, mivel sötét van a teremben, és csak a kivetítő világít. Néha mintha visszatérne a csipkelődő Kitana. Aki él. Aki nem kiválasztott. Akit otthon felejtettem.
A Nyolcadik Körzet. Thomas... Hát persze! Hiszen ő is itt ül közöttünk. Szegény Thomas. Érzem, hogy szinte összefacsarodik a szívem. Masha és Thomas egy Viadalon. Valamelyikük meg fog halni. Pedig ők olyan jó emberek. Ezen agyalok egy darabig, és lemaradok a Kilencedik Körzetről.
A tizediknél felkapom a fejemet, mert eszembe jut, hogy most figyelnem kell. Calix Ambrose. Hű, de komoly. Ő biztosan a kisujjával kitörné a nyakamat...
És a Tizenegyedik Körzet. Ruta... Szegény Ruta. Vele még nem is beszéltem, de mindig is felnéztem rá. A lány akinek sikerült az, ami nekem most nem fog. A lány aki 12 évesen nyert viadalt. És Fleur. Fleurral egyszer találkoztam, még az Első körzetben, a réten. A bokorban bújt el, hogy ne vegyék észre a Békeőrök. Én falaztam neki, és elvontam a Békeőrök figyelmét, hogy elmehessen. Rövid találkozás volt, de még most is látom magam előtt.
És vége. Felkapcsolódnak a villanyok, és ettől a perctől fogva mindenki úgy néz a másik szemébe, hogy pontosan tudja mi történt vele az Aratásnapon.
Csak én sírtam. CSAK ÉN! Szörnyű vagyok. Hirtelen kedvem lenne bizonyítani, hogy hiába sírok, ettől még bárkit legyilkolok késsel. De egyrészt tilos, és nem akarom felhívni magamra a figyelmet, másrészt pedig nem látok a közelben kést.

Én erre baromira nem vagyok kíváncsi, de Thomas automatikusan ide indul, és Octavia sem mond ellent. Biztosan ők tudják, mi a dörgés, engedelmesen megyek utánuk, és Tiberie természetesen csicseregve követ minket. Én a helyében egy büdös szót sem mernék szólni, Thomas szigorú arcát, és Octavia elszánt fejét látva.
Csak ez a kis majom, ez a Gavros gyerek pityereg itt továbbra is. Ki vannak sírva hatalmas szemei, és kölyökarcán annyi őszinte félelem és fájdalom ül, hogy az ember belesajdul. Már, ha nézi. Amikor megláttam, és ilyen irányú gondolataim támadtak tőle, tüntetőleg hátat fordítottam. Engem aztán nem fog elgyengíteni ez a kis hülye. Már most látom, hogy nagy szövetséges nem lesz a fiúcskából, valószínűleg a bőségszarunál fogják kinyírni, hogy csak úgy nyekken. Egyre vékonyabb vonallá szűkül a szám, nem bírom a sírást. Én sose sírok, de ha valaki sír körülöttem, azt nem bírom, akkor én is rákezdek.
A külsős mentorainkkal még nem találkoztunk. De valószínűleg csak engem érdekel, Thomas meg Octavia valószínűleg tudja, hogy ki az, Gavros meg túlzottan el van foglalva a maga bajával.
Szóval, az Aratásnap - vagonba megyünk. Gyönyörű és impozáns, de valahogy olyan mű az egész... Mindegy, ne várjak sok természetes dolgot attól, ami a Kapitóliumban készült. Ha jól kiveszem, egy kivetítőn végignézhetjük az Aratásnapok összefoglalóit.
Leülünk a kényelmes fotelekbe, ahol én roppant feszélyezve érzem magam, úgyhogy letelepszem a földre Thomas lábaihoz, Tiberie rosszalló pillantásával mit sem törődve. Gyerekkoromban épp így szoktam meg. És kész.
Hallom fél füllel, ahogy Tiberie suttogva vigasztalja Gavrost, de azért sem hallgatok oda, nem akarom sajnálni azt a szerencsétlen gyereket. Nem vagyok az anyja. Senkije nem vagyok.
Octavia meg Thomas arra készül, hogy jegyzeteljenek, úgyhogy én is engedelmesen elveszek egy jegyzettömböt az asztalról, mintha csak oda lenne készítve.
Felharsan Panem himnusza, és elkezdődnek peregni az aratásnapi események.
Az első körzet. Kitana Mortal.
Azt még leírtam, hogy Első Körzet, de ennyi volt. Egy fura hang szakad ki belőlem, mint amikor egy embergép megáll, és egy utolsót csikordul. Már itt megmerevedik a kezemben a toll, érzem, ahogy mindenemből kiszalad a vér, én egyszerűen nem tudok parancsolni az idegvégződéseimnek, hogy újra működjenek. Lopva végigsimítok a hegen a lábszáramon. És tudom, hogy innen élve nem fogok hazajutni. Ha Kitana meghal, én is meghalok, és ha én meghalok, ő is. Ha meghal valamelyikünk, annak testében megszünik működni a chip is, és felrobbantja magát, vele együtt mindkettőnket.
- Baj van, Masha? - kérdezi kedvesen Tiberie, miközben Gavros karját fogja, aki majdnem elájul. Csak a fejemmel intek, hogy nincsen. Megpróbálok a továbbiakra koncentrálni. Egy másik szőke kisgyerek is csatlakozik Kitana mellé, és azt érzem már most, hogy ez valami rossz vicc. Octavia fel-felszisszent már most a mentoroknál is, de a bátyám viszont hideg, és szótlan, mint a jég.
Második körzet. Megan Bass. Komolyan... Ilyen nincs. Mr. Bass, a jószívű, a drága emlékű Mr. Bass gyerekei. Az egyik a kivégzésére készülődik a Kapitóliumban, és a másik, a babaszerű kislány pedig.. Hát, ő pedig szintén. Bizonyára forog a sírjában, és Mrs. Bass? Na, az ő helyzetébe bele se merem képzelni magam.
Harmadik Körzet. Allison betartotta, amit ígért. Elszántan jelentkezik, a kendőt ott viseli a csuklóján. Ha tudnék sírni, lehet, hogy sírnék. Ha nem kéne viadalra mennem, lehet, hogy sírnék. Végigsimogatom a tekintetemmel Allison elszánt alakját, és érzem, hogy máris borzalmasan tisztelem őt, hogy ezt meg merte tenni. Én meg merném tenni bárkiért? Nem... Nem hiszem.
A fiú pedig... Bumm, mintha mellbe vágtak volna. Matt. Az én Mattem. Aki már nem az, aki volt, már nem az én Matt-em, és nem jelentkezik helyette senki, úgyhogy be kell jönnie az arénába, és meg kell, hogy öljem. Meg fogom ölni, én fogom megölni.
Indokolatlan ez a düh. Nyugodj meg, Masha. Thomas lába hozzám ér, és én egyből összeszedem magam. Nem tudom, Thomas emlékszik-e Matt-re. De nem fogom elárulni magam.
Negyedik körzet. Gyönyörű magas szőke lány. Valamiért csak a lányokat jegyzem meg. Mindüket annyira sajnálom, ennek nem pont így kellett volna történnie. Ötödik körzet, ő is gyönyörű, idén zabálni fognak minket a támogatók, arra mérget veszek. Hatodik körzet, laza srác, az ilyen a legkomolyabb ellenfél, a lány viszont jelentéktelen.
Hetedik körzet, elszánt leányzó, és egy öreg bácsi is, ó uram segíts. Nyolcadik körzet, látom a kifejezéstelen arcú Thomast, az elszánt Octaviát, az én értetlen fejemet, és Gavros könnyeit. Kilencedik körzet, megint egy szép lány,és milyen szép neve van, Ne-ra-fa-ye Tizedik , jóképű fiú, és micsoda különleges nevek! Tizenegyedik, ó ne, Ruta. És... Milyen szép a másik lány is.
Újra megszólal a himnusz, és Nero Flickerman tűnik fel a képernyőn a másik konferálótárásval, akinek nem tudom perpillanat a nevét.
- Úgy látom, a 100. Nagy Mészárlást hatalmas pompával szervezik meg, és ezt a kiválasztottak milyensége csak emelni fogja majd. - állapítja meg Nero, és a kamerába kacsint.
- Úgy van - kontráz rá a másik. - Van itt minden, önkéntesek, régi ismerősök, drámák, testvérek, love story, ez nagyon izgalmas lesz! A támogatók csak kapkodhatják majd a fejüket - jósolja.
- Ez így igaz, csak nézz végig a kiválasztottakon, egytől egyig gyönyörű ifjú hölgyek, és jóképű ifjak, remélem a játékmester is úgy gondolja majd, hogy ki kell használni ezt a sok fotogén arcocskát. A mentorok pedig a legelsőrangúbbak az összes közül.
- Milyen kár, hogy csak egy maradhat - fejezi ki sajnálkozását a másik konferáló.
Tiberie itt kikapcsolja. GAvros magába roskadva zokog, abszolút nem törődik emberi méltósággal, vagy, hogy félelmetesnek tűnjön, abszolút kikapcsolta a külvilágot, és csaka saját tragédiájával törődik.
Megremeg a szám, utálom, ha más emberek sírnak, nem bírok mit kezdeni vele. Nem akarok én is rákezdeni, úgyhogy hirtelen Gavros-hoz rontok, tiszta erőből megrángatom, és üvölteni kezdek vele.
- Szedd már össze magad, az Isten szerelmére, azt hiszed, csak neked nehéz? - lerázom magamról Tiberie kezét, aztán kivágtatok a vagonból, úgy becsapva magam után a tolótajtót, hogy az kiakad a helyéből.

-Itt fogtok lakni amig a vonat nem ér a kapitóliumba.-Lenonia kitárja a kezét és forogni kezd közben ujjával rá-rá mutatt a tárgyakra,hogy milyen drága,milyen luxus,milyen ritka és ,hogy mi mind ebben részeselehetünk.
-Hé nozi hagyad már őket inkább menjenek és öltözenek át aztán irány a többiekhez.-Lenonia befejezi az idegrángását és,csúnyán rá néz Chetre,majd felhúzza az orrát és elindul.
-Jöttök már kicsi hőseim?-nem nézz ránk hanem megy tovább,szerencsére én vagyok a legmesszibb szobában remélem ez azt jelenti,hogy engem békén hagynak vagy legalábbis kevesebbet zaklatnak majd.-Ne egy óráig készüljetek mert nem akkarom,hogy mindenki rátok várjon.
A szoba megkell hagyni tényleg szép,de nem érdekel.Nem is akarok itt lenni,de tudom hülyeség,de mos thogy a kapítoliumba megyek talán tényleg csak talán lehet hogy tudnék találkozi Stevenel.Bár ez szinte lehetetlen.A mosdoóhoz sétálok és vizzel lemosom az arcomat majd a szekrényből kiveszek egy virágos ruhát.Gyönyörű szép kidolgozásu mintha csak anya csinálta volna,ezért gyorsan vissza is rakom.Végül,találok egy kevésbe "aranyos" ruhát" aminek kellemes levendula szine van.Felveszem,és nem nézek tükörbe se sehova hanem megyek is.
-Na valaki milyen gyors.-mondja Chet az ajtónál támaszkodva.
-Te végig itt áltál?-kérdezem tőle,miközben végig nézem.Nem nem ált itt ő is átöltözött bár nem értem,rajta nem is volt "Aratásos ruha'.
-Dehogy is,csak tudod én nem vagyok csaj,és nem egy óráig készülödk.-kacsint egyet,én megforgatom a szemem és elindulok,csak azt nem tudom hova.Lesütött szemmel vissza fordulok hozzá.
-Hova kell menni?-és nyilnak az ajtók.Előszőr Charlotte jön ki majd mögötte Darren.Végül egy tized perc múlva Ryan is mögöttük jön.Mindenki átöltözött,és mindneki gyatyában van.Remek.Remélem nem csak én leszek ilyen ruhában.
-Na menjünk menjünk.-hallom a visitó hangot,és a cipő kopogsát ami cska egy bitang méretű magasarkúból jöhet.Furcsa,de Lenonia is átöltözött és most még a szokásonál is csúnyább volt.De nem szolt senki senkit csak Chet és Darren nevettek.Láttom ők ismerik is egymást.Vagy 3 folyósónyi séta után végre az óriási szobában vagyunk csekély 48 szék van a kiválasztotaknak és mögöttük a mentroroknak.Már egy páran itt vannak de szerencsére nem mindenki,én leülük az egyik leghásó székhez.Nem nézek körül,nem akkarom tundi kikkel kel majd egy arémában lennem.Elég lesz ott szemtől szembe kerülni velük.Szép gondolat de nem birom ki,megláttom Fleurt,Fleurt akivel a bálon-vagy tudom is én mi volt az-találkoztam,egy annyira kedves lány,és itt van.Akkor hirtelen egy szőke hajkoront pillantok meg,Allison,az a lány aki ott volt mikor Stevent elvitték a békeőrők.Na jó nekem ennyi elég,leülök és a sötét váaszont bámulom.Ryan leül mellém.
-Sokan vagyunk.-mondja nekem.Remek.Jó megállapitás,de ezt sajnos én is ésszre vettem.Mindjért keződik is a akármi és még ha jól láttom egy valaki nem jött meg de ő is bejön.Egy kislány,egy oylan 11-12 éves kislány,meseszép.Hogy lehet egy ilyen kis gyereket beküldeni?Ez borzalmas!Sötétedni kezdenek a fények és elkezdődik a film.A kiválasztást mutatják meg.Az első körzetből való a kislány,Kitana ha jól jegyeztem meg.És ott van még egy kis gyerek Dylan a fiú aki jelentkezett.Hogy tehette????Annyira kicsi még.Majd jön a második körzet.Hát,borzalmasan nézek ki,mint egy zombi.Be is csukom a szemem és mikor kinyitom már a harmadik körzetnél vagyunk,Allison önkét jelentkezik.Majd a negyedik körzet,majd az ötödik,majd a hatodik és igy tovább.Nem figyelem nagyon,de maradnak bennem nevek.Bonnie,egy szintén barna hajú lány,annyira kedves mosolya van.Majd RUta,Ruta de ismerős a neve hát persze aki 12 évesen nyerte meg a viadalt.Lenyűgőző tehetség,sajlom hogy ilyenben.MAsha,ú is ismerős nekem.Mintha Steven mesélt már róla.Rory,hát őt nem ismerem,de a nevét már neki is hallotam.Mielőtt vége lett volna a vetitésnek,felállok és kimegyek a szobából.Nem vagyok hajlandó ezt végig nézni.Köszönöm nekem ennyi elég volt.Nem tudom merre megyek.Bolyongok a folyok között és végül egy üres nagy szobát találok.A közepén egy órisi asztal,gondolom étkező.Nem vagyok éhes,de itt senki sincs.Az asztal hoz megyek,kihuzom a széket és rá ülök.Sajnos nem sokáig leszek egyedül,egy fiú jön be az ajtón.Leül vellem szemben.Köszönjek?Ne köszönjek?Tudod,mit hüyle segfe kapitólium,ha már egybe raktatok minekt és majd megkell ugy is halnom akkor úgy fogmo megtenni,hogy nem fogok direjkt roszban lenni az emberekkel és nem,nem fognak irányitani.Összeszedem magam és a fiúra mosolygok
-Szia Megan vagyok .

Mikor fölraknak minket a vonatra teljesen magam alatt vagyok. Ott kell hagynom Zane-t. Zane-t, az én tündéri kisöcsémet, aki a mindenem. Meg persze apát. Valahogy... nem tudom elképzelni, hogy apa, egy rideg, szigorú ember vigasztalja, és esti mesét mond az öcsémnek.
Félek. Őszintén szólva nagyon félek. Nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok ilyen puhány. Bárcsak olyan erős lennék, mint apu. Ő soha nem fél... Legalábbis nem mutatta ki. Még soha nem sírt. Vagyis én még soha nem láttam. Még anyu halálakor sem. És most sem. Róla kéne példát vennem.
Dolores persze egyfolytában csacsog. Hogy ilyen jó lesz a vonaton, meg olyan jó lesz. Legszívesebben odaordítanám a képébe, hogy lesz@rom, mert úgy is meghalok, de nem merem. Ilyenkor utálom magam! Olyan betoji vagyok!
Persze mikor végre leülünk a vonatra, nem fújhatjuk ki magunkat, még egy percig sem. Most el akarnék vonulni a szobámba, magamba roskadva szeretnék egy kicsit depizni, de nem lehet, ugyanis rohanni kell az Aratásnap- szobába, hogy megnézzük a többi körzet aratásnapját. Persze fogalmam sincs miért, sem idegzetem, sem kedvem nincs hozzá. Senkit nem is ismerek, még csak látásból sem. Tök kaki az egész. Csak egy percre szeretnék leülni, rendbe hozni magamat. Helyette ilyen óriásira dagadt, kisírt szemekkel máris menjek a többi kiválasztott elé. Nem akarom, hogy gyengének lássanak.
Mikor Dolores noszogatásával elindulunk a folyosón a szoba felé, egy hangos koppanás rángat ki a gondolataimból.
- Frank bácsi!- visít fel Dolores, majd (engem majdnem föllökve) a hátam mögött (eddig) sétáló Frank bácsihoz siet. Szegény öreg elesett. Valószínűleg megszédült, mert a botja elgurult. Tiffany röfög egyet, majd tovább megy. Ő lekakilja, mi van másokkal. De van egy enyhe gyanúm, hogy a Viadalon nem fogja. Ott hidegvérrel fog gyilkolászni, azt garantálom. De... ezt én sem bírom nézni. Félek, hogy a sajnálattól megint elsírom magam, úgyhogy elfordulok és Tiffany után megyek.
Belépek a szobába. Ott már ülnek egy páran, de nem ismerem egyikőjüket sem, úgyhogy odamegyek az utolsó előtti székbe, és helyet foglalok. Nem fogok sírni! Erős leszek. Nehogy már így rontsam el az egészet, hogy nem vagyok elég erős.
Ekkor Dolores, Carlo és Frank bácsi is belépnek. Dolores támogatólag átkarolja a bácsit, és úgy tipeg a 20 cm-es magassarkújában. Ahogy rájuk pillantok, fölmerül bennem a gyanú, hogy most nem a bácsit kéne támogatni, nehogy elessen, hanem Dolorest. Úgy inog abban a magassarkúban, hogy az szinte már természetellenes.
Ekkor még befutnak páran, és elsötétedik a szoba. Fölhangzik a Himnusz, majd elkezdődik az Aratásnapok összefoglalója.
Első körzet; egy tündéri, szöszi kis lány. Látszik rajta, hogy az első éve. Nagyon meg van szeppenve, ami érthető. Én is meg voltam, pedig én már négy éve minden évben eljátszom.
Elesik, sír. Szegényt nagyon sajnálom. És jelentkezik mellé egy szintén 12 éves kisfiú. Hova fajult ez a világ, könyörgöm! Nem bírom nézni, elfordulok, és megpróbálok nem sírni.
Második körzet; Megan Bass. Nem tudom ki ő, de a neve megmaradt. Egy barna gyönyörű lány, kb velem egykorú. Nagyon harciasnak tűnik. Harcias, miközben kedvesnek tűnik. Fogalmam sincs, hogyan fér össze a kettő.
Harmadik körzet; Allison. Egyedül őt ismerem itt. Ráadásul önként jelentkezik! Ez nem normális. Szegényke meg zakkant! Agyára ment az apja, vagy én nem is tudom. De... áá, hagyjuk. Viszont így a kiválasztottak között állva is milyen gyönyörű!
Negyedik körzet; Alicia, egy szőke lány. Ő is kedvesnek tűnik. De viszont ő nem egy harcias fajta. De viszont csodálom. Csodálom azt a lányt, hiszen mikor kihúzzák a nevét, még akkor is méltóságteljes és büszke. Hát igen. Csak én vagyok ilyen gyenge. Megőrülök itt!
Ötödik körzet; Gwendolyn. Nem, nem is ismerem. Viszont ő is gyönyörű lány.
Hatodik körzet; egy feltűnően laza srác. Az arcán unalom tükröződik. Mintha mindjárt bealudna. Látszik rajta, hogy sz@rik bele az egészbe. Őt is csodálom ebből a szempontból.
Hetedik körzet; Igen, most jövök én. Arcom falfehér. Úgy látom, mintha csak én lennék ilyen fehér és sápadt. A leggyengébbnek engem fognak gondolni. Aki még gyengének is tűnik, az is valamilyen hőstettet hajtott végre. Én mit hajtottam végre? Anyáskodom egy 7 éves kissrác fölött. Ebben mi a hőstett? Az égvilágon semmi.
Nyolcadik körzet; Egy testvérpár. Masha és Thomas. Ez kemény lesz. Még tesókat is beküldenek?! Hát nem hiszem el. Kezd elpattani nálam a húr.
Kilencedik körzet, tizedik körzet. Teljesen lemaradok róla, ugyanis eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne, ha engem és Zane-t beküldenének egy közös viadalra.
Tizenegyedik körzet; mentorok közül Ruta Feelt. 2 éve nyert a Viadalon, 12 évesen. És képesek megint beküldeni?! Na jó. Eskü elmegyek a főjátékmesterhez, hogy kiosszam. De hát... az nem lenne egy nyerő pont. Valószínű már a kiképzésen elintézné, hogy meghaljak.
Úgy elkalandozom, hogy mikor fölkapom a fejem, már mindenki kint van, és a villany is ég már. Nem bírok fölállni, úgyhogy ott maradok ülve és várom a megváltást. Hátha valaki elvisz onnan egy szebb világba.

Amint felérünk a vonatra hányingerem lesz. Kifújom az eddig visszatartott levegőmet, és megkönnyebbülök azon hogy végre eltűntek a kamerák. Hirtelen megremeg alattam a föld és szédülni kezdek. A falnak támaszkodok, mire egy pár kezet érzek a vállamon.
- Jól érzed magad? – Kérdezi aggodalmasan Maxwell. Nyelek egyet majd bólintok. Körbe nézek és örömmel látom hogy senki nem figyel rám. Vagyis szinte senki. Azért észreveszem Niessa sötét szemének villanását amint engem figyel. Abban a pillanatban úgy tűnik mintha a világért sem venné le rólam a szemét. Idegesen méreget. Egyáltalán nem szimpatikus nekem a lány és ahogy rám mered tudom hogy gyanús vagyok neki. Szuper. Alig 5 perce léptünk be a vonatba és máris van egy ember aki azon gondolkozik hogy milyen módon öljön meg. Végül elkapja a tekintetét, de véleményem szerint csak azért mert Maxwellre figyel aki hangosan kezd beszélni.
- Rendben. Akkor most elmegyünk egy terembe ahol a többi kiválasztottal együtt fogjátok megnézni az aratás nap összefoglalóját. – Mondja, már-már énekelve. Még nem sikerült megalkotnom a pasiról a véleményem de van benne valami szörnyen irritáló, persze leszámítva a kinézetét. Elindulunk a terem felé. Szóval az összes kiválasztott egy teremben...már az is elég nagy baromság hogy egy vonaton vagyunk nemhogy össze legyünk zárva. Azért tudom hogy senki nem bántana senkit de egyszerűen nem értem hogy miért olyan élvezettel teli dolog nekik ez de úgyis mindegy. Mondjuk nem tudom milyenek a kiválasztottak, de biztos vagyok benne, hogy nem csak Niessa az aki őrültek módjára fog gyilkolni. Mondjuk őt sem ismerem nagyon de akkor is tudom hogy nem lesz egy sírós kiscsaj aki csak áll majd egyhelyben és várja hogy megöljék. Végighaladunk a folyosón és egy nagy terembe nyitunk. Elég sokan ülnek már a székekben. Tanner, Niessa és Matt is leül de én habozok. Nincs kedvem végignézni ezeken az embereken, akiket majd megkell ölnöm. Ugyanakkor nem eshetek ki a szerepemből egy percre sem, épp elég volt az hogy Niessa látta hogy majdnem elájulok. Leülök, az egyik székre majd keresztbe teszem a lábam és a gondolataimba merülök. Nem akarok körbe nézni, nem akarom meglátni a kiválasztott társaimat. Ehelyett a kezemen lévő kendővel babrálok. Mit fogok én csinálni? Mármint az Arénában. Semmi ötletem sincs. Majd megyek valamerre bujkálni és megpróbálok életben maradni. Még nem láttam a mentoraimat, de őszintén remélem hogy nem valami őrült lesz. Arra emelem fel a fejemet hogy az egész teremre sötétség és némaság ereszkedik, majd bekapcsolódik a kivetítő. Oda szegezem a szememet és nézni kezdem a filmet.
Első körzet. Emlékszem a lány és a fiú mentorra is. Legnagyobb szerencsétlenségemre ők is nagyon jók voltak az Arénában. Mondjuk ki nem? Az itt lévő összes mentor az volt. Aztán mondják a lány kiválasztott nevet. Kitana Mortal. A Kitana név nagyon ismerősnek tűnik és pár perc múlva le is esik honnan amikor meglátom a szőke kislányt. Basszus. Lehetetlen hogy ő is itt van. Eszembe jut amikor a piacon találkoztunk. Van benne valami nagyon…nagyon ismerős. Aztán önkéntesnek jelentkezik egy kisfiú. Jézusom mi a fene van itt? És én még azt hittem én vagyok az idióta…
Második körzet. A mentorok csak nagyon halványan rémlenek de nem is érdekel igazán. Megan Bass. Rettentő nagy erőfeszítésbe kerül lepleznem a meglepettségemet és a dühömet és ugyanakkor visszafojtani a gúnyos nevetést. Megan itt van. A rohadékok biztosan a show kedvéért csinálták mert ugye ott van Steven akit ki akarnak végezni közben pedig húgát beküldik viadalozni. Ez parasztság. Viszont jó érzés hogy szenved, fogalmam sincsen hogy miért. Talán mert mindennél jobban utálom a csajt…Mellé meg valami Ryan nevű gyerek lép fel a pódiumra.
Harmadik körzet. Látom Tannert és Niessát. És íme, ott vagyok én is. Elég jó színésznő lenne belőlem. Az arcomon a vonások megkeményednek és határozottan meredek előre. Szuper. Remélem minden kapitóliumi és nem kapitóliumi elhitte a dolgot. Aztán fellép a pódiumra Matthew is.
A negyedik körzetből egy gyönyörű szőke lány, Alycia és egy fiú Boyd. Nem tudom róluk mit kéne gondolnom…
Az ötödik körzetből egy sötét hajú, fiatal lány Gwendolyn. Fogalmam sincs hogy ő milyen de egyáltalán nem tűnik annak a gyilkolós típusnak. Persze nem azt mondom hogy nem tartok tőle. Mindenkitől tartok aki itt van hiszen…ki tudja? Lehet hogy a legártatlanabb lányból lesz a legjobb gyilkos ezért nem árt ha mindenkire figyelek, beleértve ezt a lányt is.
Na és a hatodik ahol egy vörös hajú lány jelentkezik a viadalra. A nevére nem figyelek, túlságosan is lefoglal az hogy jobban szemügyre vegyem. Benne határozottan van valami félelmetes. Jobb lesz ezt a csajt elkerül. És a fiú. Rory Sky. Olyan unalom tükrözik az arcáról hogy már én is elhiszem hogy ez az egész csak egy sz@r TV műsor. Hát róla meg végképp nem tudom mit gondoljak.
A hetedik körzet kiválasztottján megint csak meglepődök. Bonnie Hayes. Újra emlékképek ugranak be. Ő volt az akivel az őrök elől menetültünk. Na szép. Kezdem azt hinni hogy valami összeesküvés folyik itt ellenem.
A nyolcadik körzet sem különb. Thomas és Masha Malloy. Képesek elrángatni egy testvérpárt hogy kinyírják egymást? Ez szemétség. Legszívesebben odamennék ahhoz a ronda főjátékmesterhez és kicsit kiosztanám de az egyenlő lenne az öngyilkossággal. Nagyon sok mindenkit ismerek. Kitanát. Megant. Bonniet. Sőt még Mashat is. Amikor feldobta az ötletet nem hittem volna hogy ő is itt lesz. Mire észbe kapok már a tízedik fiú kiválasztottjánál járunk. Lemaradtam a kilencedikről és a tízedik nagy részéről is. Calix Ambrose…ö sem tűnik annak a gyilkolós fajtának de majd meglátjuk.
Tizenegyedik körzet. Az első kiválasztott Ruta Feelt. A másik lány aki segített a „történetemet” kitalálni. Miért nem csodálkozok? Mellé pedig egy fiatal gyönyörű lány, Fleur. Előre látom hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolgom. Talán még sincs annyi esélyem megnyerni a Viadalt mint gondoltam. Jobban teszem ha kicsit rákapcsolok és elkezdek gondolkodni azon hogy hogyan fogok egy rakás gyereket kinyírni. Amúgy is eléggé reménytelen a helyzet.